A szlovén NK Domzale hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Ferencvároshoz igazolt a csapat védője, Miha Blazic.
A 24 éves védő két év alatt 65 mérkőzést játszott volt csapatában, ahol alapembernek számított. Blazicnak több ajánlata is volt, de a Fradiét fogadta el.
- Várom az új kihívást. A Ferencváros mellett döntöttem, hiszem, hogy még jobb teljesítményre lehetek képes. Ez egy új lehetőség számomra, ahol adott a nagy célok elérése - nyilatkozta a játékos.
A Domzale jelenleg az 5. helyen áll a szlovén bajnokságban, tavaly a 4. helyen végzett.
FRISSÍTÉS: Közben a Ferencváros is bejelentette az új játékos érkezését. Szlovén védővel, a hazájában kétszeres kupagyőztes Miha Blaziccsal erősödött a Ferencváros labdarúgó-csapatának kerete - írja a fradi.hu.
Ő Miha Blazic:
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.