Ammar Ramadan a szíriai Edlibben született 2001. január 5-én. Családja 2015 októberében érkezett Olaszországba. Édesapja, Munar Ramadan, a szír élvonalban is játszott. Az ő hatására kezdett Ammar is futballozni, majd Olaszországban a lombardiai junior ligában mutatkozott be, a Cimiano csapatában, ahol 13 mérkőzésen 5 találatot szerzett és ezzel felhívta magára a nagycsapatok figyelmét – mutatta be az új szerzeményét a fradi.hu.

A tehetséges labdarúgó végül a Juventus játékosa lett, ahol rendszeresen lehetőséget kapott az U17-es együttesben. Ramadan a szír U19-es válogatottban is debütált, bemutatkozását pedig góllal ünnepelte.

Ammar Ramadan leginkább a csatár mögött, támadó középpályásként szeret játszani, ahogy ezt a Juventus U17-es csapatában is tette, ahol az U17-es csapatban 18 mérkőzésen lépett pályára és 4 gólt szerzett. Az utánpótlás-bajnokság rájátszásában is szerepelt, ahol 3 mérkőzésen egyszer talált be .

Menekültként érkezett Olaszországba a “szír Ronaldo ” fia

Az új Fradi-igazolás édesapja, Munaf Ramadan 1988-ban Cristiano Ronaldo tavaly szerzett ollózós csodagóljához hasonló találatával lett igazán ismert.

Apa és fia a családdal együtt 2015-ben menekültek a háború sújtotta Szíriából Olaszországba. A fiatal Ammarra több klub is felfigyelt hamar, az akkor 16 éves tehetség végül a Juventust választotta, ő lett az első szír, aki a torinóiak mezét viselhette. Csodagyerekként tartották számon, neki pedig az volt az álma a korábbi cikkek szerint, hogy Ronaldóval együtt játszhasson.

Minden átigazolási hír egy helyen folyamatosan frissülő rovatunkban:

 

Aláírt a Fradi-játékos új csapatánál, olasz klub hívja az MTK fiatal tehetségét – hazai átigazolási hírek