A Fradi rendkívüli bírói reformot vezetne be - óriási fordulat jöhet a klubnál

Szakítana az eddigi klubpolitikával a Ferencváros, hogy nagyobb eséllyel induljon a nemzetközi porondon. Orosz Pál emellett a bírókról, a lehetséges szövetségi kapitányról és a drukkerekről is beszélt.
Budai László 2017. október 20., péntek 14:28
Szakítana az eddigi klubpolitikával a Ferencváros, hogy nagyobb eséllyel induljon a nemzetközi porondon. Orosz Pál emellett a bírókról, a lehetséges szövetségi kapitányról és a drukkerekről is beszélt.
Szerző: Budai László 2017. október 20., péntek 14:28

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt a drukkerekről, a játékvezetésről, a szövetségi kapitányi kérdésről és az átigazolásokról is.

A szurkolókkal való megállapodásról

- Nehéz (szülés volt), hosszú tárgyalásoknak lett az eredménye – mindkét fél megelégedésére. Kellenek előkészületek, nem akartunk kapkodni, hibákat véteni. Ha már ilyen döntés születik, az kellőképpen legyen előkészítve. Ők úgy döntöttek, hogy ezt az időpontot választják, mi pedig ezt akceptáltuk. A kiemelt meccseken többen voltak a táborból is, a kisebb meccseken kevesebben. Remélem, hogy most ezres nagyságrendű emelkedésről fogunk beszélni.

A lehetséges kapitányról

- Rossi akár megfelelő is lehet. Az a futball, amit ő játszatott a Honvéddal, védekezésre alapuló játék.

Jelen pillanatban pedig a válogatott nem arról híres, hogy nagyon támadó, kreatív játékot játszana. Ő megoldás lehet. De szerencsére ez nem az én dolgom.

A bírói reformról

- Nem (normális üzletmenet, hogy nem lehet bírálni a játékvezetést és a szövetséget). A játékvezetőt ugyanúgy lehessen bírálni, mint egy játékost, de ennek meg kell, hogy legyen a fóruma. Nem az van, hogy az ember elmegy a médiába, és ott telefröcsögi azt, a közvélemény hangulatát irányítva ezzel. Kell lennie egy szakmai fórumnak, ahol lehet kritizálni, és ennek legyen következménye.

Üdvözölném, ha a játékvezetőt lehetne pontozni a mérkőzések után mindkét csapatnak. És szezon végén kijönne, hogy ki az, aki a legkevesebb pontot kapta. Ha mindkét fél pontozza, akkor ennek egyenlőnek kell lennie valamilyen szinten. Utána le lehet vonni a konzekvenciát.

Aki a legkevesebbet kapja, az például elmegy egy képzésére, de ezt nem nekem kell eldönteni. Fontos, hogy valamiféle konzekvencia legyen, mert óriási pénzek mozognak a labdarúgásban.

A jó átigazolási szezonról

- Lehet, hogy beérett a scoutok munkája, jobb felderítés volt szezon közben. Nyitottunk Dél-Amerika felé is – Gorriarán és Pedroso is onnan érkezett. De nem lehet 100 százalékosan igazolni, nálunk komolyabb klubokban sem. Most jó átigazolási szezonunk volt, ez tény. Sokat erősödött a csapat, és ha Gera Zoli visszatér, még erősebbek leszünk. Vannak Európában, Dél-Amerikában, Afrikában olyan megfigyelők, akik dolgoznak nekünk, házon belül pedig egy háromfős társaság, amely ezzel foglalkozik. Jó irányba mentünk, a mostani igazolások mutatják, hogy nem annyira lőttünk mellé.

Egy újfajta klubpolitikáról

Pont azt beszéltük Kubatov elnök úrral és a stábbal, hogy most jó lenne ezt a keretet együtt tartani. Nyilván, ha valaki extrém jól szerepel, akkor jönnek majd ajánlatok érte, és meg kell nézni az ő érdekét is. (…) A klub érdeke azonban, hogy egybentartsuk a csapatot, akkor van esélyünk arra, hogy komolyabb eredményeket érjünk el nemzetközi szinten is.

A célokról

- Ha valamelyik (a bajnoki cím vagy a kupagyőzelem) nem lenne meg, csalódás lenne az év, de az embernek meg kell becsülnie, ami van. Szeretnénk legalább egy címet nyerni, de a kimondott cél, hogy mindkettőt megszerezzük.

A derbiről

- A sebzett vad nagyon veszélyes, biztos vagyok benne, hogy az Újpest összeszedi magát és jó mérkőzés lesz, amelyet remélem, mi nyerünk.

Jól fizetne, ha már a félidőben vezetne a Fradi - kattints és fogadj!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz