A szurkolók már most a szívükbe zárták a szorgalmadat. Nem nehéz megfelelni a növekvő elvárásoknak?

– Úgy érzem, hogy a sok támogatás, és a szeretet, ami a szurkolók felől árad, mind-mind inkább egy kis légáramlatot adnak a szárnyaim alá. Felemelnek, és nem összenyomnak. Talán ennek is köszönhető minden, amit eddig elértem. Ugyanúgy kell folytatnom, mint eddig. Az idei sikereim nem véletlenek, ilyenkor nem lehet stresszről beszélni, hanem még-még-még feljebb akar menni az ember.

Eddig tehát sok panasz nem lehetett a játékodra a Ferencvárosnál. Mondhatjuk, hogy ez életed szezonja?

– Mondhatjuk végül is, igen. A Fradi eddig a legmagasabban pozicionált csapatom. Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy itt is sikerült megállni a helyem.

Nyáron azt mondtad, stabil kezdő szeretnél lenni. Ez eddig teljesült. Később az első gólod foglalkoztatott, azt is megszerezted. Mi a következő lépés?

– Az, hogy ezt az utolsó négy bajnoki és egy kupamérkőzést győzelemmel zárjuk. Ezt a 3-4 hetet, ami van hátra, eredményesen kell befejeznünk.

Én maximalista vagyok: azt várom a csapattól, hogy mind az öt mérkőzést győzelemmel hozzuk le. Ha ez megtörténik, és én is hozzá tudom tenni a részem, akkor elégedett leszek.

Marco Rossi többször is a helyszínen látott téged játszani, ám végül nem kaptál meghívót. Tavasszal reális célnak tartod a válogatottat?

– Én annak a híve vagyok, hogy itt próbálok megfelelni az elém támasztott elvárásoknak, és ha ez így történik, akkor minden úgy fog alakulni, ahogy alakulnia kell.

Jövő januárban újra az lesz a feladat, hogy megharcoljak a helyemért. Biztos vagyok benne, hogy lesznek változások a csapatban is.

Lehet, hogy mindenki egészségesen fogja elkezdeni a felkészülést, és nagyon nagy harc lesz a kezdő pozíciókért. Ha a Jóisten és Marco Rossi is megadná a lehetőséget nekem, az csak hab lenne a tortán.

Egy ideje már a Fradi keretét erősíted. Kivel sikerült a leginkább összebarátkoznod a csapatból?

– Vannak csapattársaim, akikkel jobban vagyok, vagy többet beszélgetünk, de nagyon elmélyülő barátságokat nem szoktam kötni a csapaton belül. Tizenvalahány éve magaménak tudhatok egy nagyon jó baráti társaságot, így annyira nincs igényem a csapattársakkal összejárni. Csapaton belül Holczer Ádámmal, Bőle Lukáccsal, Böde Dániellel szoktam többet beszélni. Idegenben általában Lovrencsics Gergővel alszom egy szobában, így óhatatlanul is beszélgetünk olyan dolgokról, amik az öltözőben nem jutnak eszünkbe.

Légiósokat nem említettél. A nyelvi korlátok mennyire meghatározóak nálatok? Böde és Petrjak például gyengébben beszélnek angolul, ők hogy értenek szót?

– Pedig Böde és Petrjak voltak már szobatársak is idegenben. Biztos valahogy megoldották. Én a magam részéről jól megvagyok a légiósokkal, Balmazújvárosban is kommunikáltam bárkivel. Nem mondom, hogy perfekt vagyok angolból, de megértetem magam. Nem vagyok szégyenlős, nyugodtan használom azt, ami van a fejemben. Szoktunk viccelődni együtt, és segítjük is egymást.

Néhány napig együtt edzhettél Florentin Pogbával, illetve csapattársad a Juventus-nevelésű Lanzafame. Gondoltad volna, hogy ilyen nevekkel készülhetsz együtt? Mennyi pluszt jelent az ő jelenlétük neked személyesen?

– Nem gondoltam, hogy egyszer Pogbával meg Lanzafamével oszthatom meg az öltözőt.

Pluszt ugyanakkor nem sokat jelent, legfeljebb az önéletrajzomban fog jól mutatni. Nem ettől leszek jobb játékos, de persze mindenkitől lehet valamit tanulni. A csapat jobb lesz, eredményesebbek leszünk ilyen nevekkel, de nem szoktam ettől hanyatt esni.

WERNIGG MÁRTON