Orosz Pál vezérigazgató hosszabban nyilatkozott a Paintsil-ügyről.

Mi a véleménye Paintsil ügynökének állításairól, amely szerint rasszizmus fogadhatná a játékost, ha visszatér Magyarországra?

Vannak dolgok, amik a hihetőség határán túl vannak, részemről felháborítónak tartom, hogy a Ferencvárost ilyen dolgokkal vádolja valaki. Nem értjük, hogy milyen tiszteletlenséget követtünk el, és az, hogy rasszizmusról beszél a Fradi kapcsán, röhej. Visszautasítjuk, mivel ilyen soha nem volt és soha nem lesz nálunk. Minden játékost meg lehet kérdezni, soha nem volt téma, hogy kinek milyen a bőrszíne, vagy milyen valláshoz tartozik. Ez a Ferencváros. Egészen biztos vagyok abban, hogy ezeket nem Paintsil találja ki, ismerem őt, nem ilyen személyiség. Mozgatják, méghozzá nem jó irányba. A céljuk egyértelműen az, hogy felbontsuk a szerződését, és így máshová elvihessék, de ezt semmiképpen nem fogjuk megtenni.

Fel vannak készülve arra a forgatókönyvre, ha Paintsil mégsem térne vissza?

Természetesen van kiszemeltünk és már gondolkodunk is a pótlásán, de neveket a Ferencvárosnál nem szokás mondani, amíg egy ügy nem konkretizálódik, de már beszélgettünk, tárgyaltunk játékossal. Nem bízzuk a véletlenre, hogy előkerül-e, visszajön-e a játékos vagy sem. A Ferencváros eredményei nem egy játékoson fognak múlni, lesz akkor helyette másik játékos. Nem kell túldramatizálni a történteket, örülnénk neki persze, ha visszajönne, és ugyanolyan formában, lelkesedéssel játszana majd, de ha nem így lesz, akkor lesz más játékos a helyén.

Az sem kizárt, hogy a játékosnak vissza kell térnie, de a történtek után a hozzáállása nem lenne megfelelő.

A kedvről annyit mondanék, hogy akinek munkaszerződése van, annak kötelező elvégezni a munkáját. Az a helyzet, hogy a többiek felvették a munkát január 11-én, ő pedig nem. Van egy orvosi papírja, hétfőn volt kontrollon, azóta semmit nem tudunk róla. Nem az én posztom megítélni a Ghánából érkezett orvosi papírt. Egy maláriás betegnek a kezelésére az van írva, hogy menjen haza és igyon sok vizet, aztán majd visszajön hozzánk és akkor megnézzük, az számomra furcsa.

Paintsil számíthat büntetésre?

Van egy házirendünk, amelyben meg van határozva, hogy ilyen esetben egy játékosra milyen büntetés vár. Ez rá is vonatkozik és a többiekre is, amikor a munkaszerződést aláírják, ezt is aláírják, tudomásul veszik. Rögzítve van, hogy mennyit kell fizetni akkor, ha igazolatlanul hagynak ki egy edzést, ilyenkor ahány edzést kihagytak, annyiszor kell fizetniük.

LENKÓ PATRIK