Az NB I-es listavezető Ferencváros és a másodosztály éllovasa, a ZTE FC játszott egymással szombat kora délután egy háromszor harmincperces edzőmérkőzést Budapesten, a Kocsis Sándor Sportközpontban. Hiába csak egy felkészülési találkozóról volt szó, a szurkolók kíváncsian várták az összecsapást, hiszen a két szurkolótábor között évtizedek óta remek a viszony, de tétmeccsen több mint négy, bajnokin pedig közel hét évvel ezelőtt találkozott legutóbb a két csapat.

Az FTC hivatalos oldalának beszámolója szerint az első lövés a másodosztályú csapathoz fűződött, ám a próbálkozás jócskán elkerülte a kaput, majd Bőle se tudott pontosat lőni.

A kevés helyzet után a 25. percben Holczer rossz passzát követően Farkas szerzett vezetést a ZTE-nek.

A mérkőzés második harmadában Bőle és Petrjak is próbált veszélyt teremteni a tizenhatoson belül, Takács először fejjel, később egy szöglet után lábbal is veszélyeztetett. A 43. percben Bőléről Isaelhez pattant a labda, az életerős lövés azonban a felső lécet találta el. Hét perccel később Lanzafame is fejelhetett helyzetben, de Zöldesi hárított.

A 60. percben aztán Petrjak jobb oldalról érkező beadását Lanzafame fejelte közelről a kapuba, ezzel egalizált a Fradi.

A 74. percben Gorriaran ívelt be Isaelhez, aki védője mellett megtartotta a labdát, majd a kapuba gurított, ezzel fordítani tudott a zöld-fehér együttes. Nem sokkal később Novák egyedül törhetett előre, de nagy helyzetben csak a kapufát találta el, kilenc perccel a vége előtt azonban Hudák már eredményes tudott lenni távolról, ezzel pedig kialakította a végeredményt is.

Felkészülési mérkőzés:

FTC – ZTE 2-2 (Lanzafame 60., Isael 74., ill. Farkas 25., Hudák 81.)

FTC: Holczer (Varga Á., 47.) – Botka, Takács, Spirovski (Buzás, 61.), Bőle – Haratin (Könczey, 78.), Wilmots (Gorriaran, 31.) – Isael (Pócsik, 78.), Tokmac, Petrjak – Lanzafame

ZTE: Zöldesi (Szemerédi, Macher) – Szépe, Lesjak (Gergényi), Devecseri, Bedi – Kocsis, Kiss – Farkas (Szökrönyös), Grumic (Hudák), Barczi (Gajdos) – Bobál (Novák)