A csakfoci.hu információi szerint nagy eséllyel a DAC-nál folytatja Szánthó Regő.
Napokkal ezelőtt a csakfoci.hu megírta: a Ferencváros továbbra is nyitott arra, hogy megegyezzen a DAC-cal Szánthó Regő kölcsönadásáról. Kiemeltük, hogy a Fradi kölcsönadási díjért engedné el a szélsőt, akiért aztán bizonyos feltételek teljesülése esetén már egy komolyabb összeget kellene fizetnie a DAC-nak a végleges játékjog megszerzéséért.
Ezúttal úgy tudjuk, nagy előrelépés történt a magyar szélső ügyében,
A FRADI UGYANIS NAGYON KÖZEL VAN AHHOZ, HOGY MINDENBEN MEGEGYEZZEN A DUNASZERDAHELYI KLUBBAL, ÍGY NAGY ESÉLLYEL SZÁNTHÓ KÖLCSÖNBEN A DAC-NÁL FOLYTATJA PÁLYAFUTÁSÁT.
A 21 éves játékos a mostani idényben tizenegy mérkőzésen lépett pályára minden versenysorozatot figyelembe véve, ezeken pedig egy gólpasszt adott.
Olvastad már?
Visszatérne a Fraditól fél év után menesztett Stöger: "Voltak már megkeresések, de tűzoltó nem leszek"
Bár pár hete még úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem tér vissza a kispadra, Peter Stöger most már várja a megfelelő ajánlatokat, de csak a nyártól állna újra munkába edzőként.
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Profi szerződések
Három kapus, Hajczinger Botond, Pleszkáts Milos és Lengyel Huba is profi szerződést érdemelt ki az ETO FC-nél.
ZTE
Danylo Krevsun
A ZTE bejelentette a Dortmundtól távozott Danylo Krevsun érkezését.
Légiósok
Skóciai érdeklődő
Az 56-szoros skót bajnok Celtic tárgyal Tóth Balázs megszerzéséről a Blackburn Rovers csapatával.