Mai nappal távozik az

FTC labdarúgócsapatának vezetőedzője, Peter Stöger és két külföldi segítője

– jelentette be hétfő délelőtt a Ferencváros klubhonlapja.

A zsinórban három bajnoki címet nyert és a tavalyi szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott magyar csapat irányítását idén június elején vette át Peter Stöger. Az 55 éves osztrák edző korábban a német sztárcsapatot, a Borussia Dortmundot a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezette, szintén rendkívül sikeres volt a Kölnnél, amelyet a német másodosztályból feljuttatott a Bundesligába, majd ott óriási bravúrt elérve az ötödik helyre, ezzel az Európa Liga csoportkörébe juttatta. De nyert korábban osztrák bajnoki címeket és Osztrák Kupákat is – írja a trénerről a fradi.hu.

Peter Stöger irányításával az FTC ebben a szezonban is sikerrel vették az akadályokat a nemzetközi porondon, a 32 csapatosra szűkített Európa Liga csoportkörébe jutott, még a BL-selejtezőben legyőzve többek között a cseh Slavia Praha együttesét. A rendkívül erős EL csoportkörben a Bayer Leverkusen, a Real Betis és a Celtic mögött ugyan csak a 4. hely jutott a zöld-fehéreknek, azonban az utolsó fordulóban hazai pályán sikerült felülmúlni a csoportelső németeket. A bajnokságban sokáig az élen állt Peter Stöger gárdája, amely most egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a második helyen várja az idei záró fordulót, a Honvéd elleni hazai találkozót.

A közlemény megjegyzi, a hétvégi fordulóban a csapatot az eddigi segítő edző, Máté Csaba irányítja, valamint az edzéseket is ő tartja az új vezetőedző kinevezéséig. Az új vezetőedzőt az FTC igyekszik mielőbb megnevezni.

Fradi: 4-5 edző körül kerülhet ki Stöger utódja – a lista és a háttér