Doll: Sok olyan játékosunk volt, aki csak magára gondolt - Bundesliga-klubhoz hasonlította a Fradit

Az eddigi három évéről, a kezdeti nehézségekről és azok megoldásáról, valamint a sikerekről is beszélt az FTC trénere.
Budai László 2016. december 9., péntek 15:31
Az eddigi három évéről, a kezdeti nehézségekről és azok megoldásáról, valamint a sikerekről is beszélt az FTC trénere.
Szerző: Budai László 2016. december 9., péntek 15:31

 

Thomas Doll a német spox.com-nak foglalta össze egy interjú részeként a Ferencvárosnál eltöltött három évét is összegezte.

- Jól érzem magam itt, nyertem már öt címet a csapattal, és a nyáron 2019-ig meghosszabbították a szerződésemet. Erre egyáltalán nem számítottam. Érdekesnek találtam a magyarországi ajánlatot, és szerencsére rá is bólintottam anno. De arra szerintem senki nem számított, hogy még három év múlva is itt leszek. De én magam azért nem úgy gondolkodtam, hogy „most elmegyek Budapestre, aztán egy hét múlva már Barcelonában leszek, aztán jöhet a többi csapat” – ilyen terveket egy edző sem engedhet meg magának. Az elején voltak nehézségek, mert sok olyan játékosunk volt, aki csak magára gondolt. Aztán elkezdtük formálni a csapatot, miközben az új stadion miatti eufória is ott volt. Talán a lehető legjobb pillanatban jöttem a klubhoz.

Doll az említett Groupama Arénával és a körülményekkel rendkívül elégedett Magyarországon.

- Nagyon hangulatos kéthetente ebben az arénában futballozni. Rendkívül modern stadionról van szó, de az edzőközpontunk is egyre professzionálisabb. Saját éttermünk is van, ahol a csapat együtt étkezhet nap mint nap.

A beszélgetésben a német újságíró felvetette, hogy mennyire lehet összehasonlítani az FTC-nél és a Bundesligában végzett edzői munkát, illetve a csapatokat.

 

- Ugyanúgy dolgozunk, mint Németországban, azaz megvan a GPS-rendszerünk is például, a fizioterapeutánktól nap mint nap megkapom az eredményeket emailben. A professzionalitásban és a klub felépítésében a Ferencváros olyan, mint egy Bundesliga-csapat. Nyugodt körülmények között edzhetünk, mert a tréningek itt is zártkapusak, senki nem zavar minket. Hacsak néhány nyugdíjas szurkolónk ki nem látogat az edzésre(…) Ami a pályán lévő összehasonlítást illeti, már nehezebb kérdés. Szerintem ha mindenki egészséges és játékban van, egy, a Bundesligában az alsóházban lévő együttessel, egy meccsen képesek lennénk felvenni a versenyt – tette hozzá a tréner.

A Doll-korszak alatt a Ferencvárosból kiugrott játékosok is szóba kerültek, a szakember „hatását” taglalva.

- Több olyan játékost is felneveltünk, segítettünk, akik aztán megtették a nagy lépést az európai topligák felé. Ilyen volt Muhamed Besic, aki már az Everton játékosa, vagy Nagy Ádám, aki Bolognába igazolt, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan lehet hasonló ilyen futballistánk.

Az Eb-szereplés kétarcúsága is szóba került, azaz Doll elmondta, hogy a válogatott is profitált az FTC-nél zajló szakmai munkából, a tornának viszont nem lett olyan pozitív hatása az NB I-re, mint várták.

- Remek szezont futottunk az előző idényben, és a magyar válogatott játékosaink meghatározó szerepet játszottak az Európa-bajnokságon is. (…) Sajnos az Eb itt már kevésbé éreztette a hatását, ami engem nagyon meglepett. A válogatott sikerének kevés eredménye látszódott a magyar bajnokságban, de ez elmondható a környző országok pontvadászataira is.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz