Doll: "Ne legyünk nagyképűek!" – interjú a rajt előtt a Fradi edzőjével

A Ferencváros vezetőedzője elégedett a csapat téli átigazolásaival, azt azonban bánja, hogy a kupából már kiestek, míg a bajnokságban nem szeretnének nagyképűen játszani. A Paintsil-ügy is szóba került. Interjú.
Csakfoci Admin 2018. február 23., péntek 15:15
A Ferencváros vezetőedzője elégedett a csapat téli átigazolásaival, azt azonban bánja, hogy a kupából már kiestek, míg a bajnokságban nem szeretnének nagyképűen játszani. A Paintsil-ügy is szóba került. Interjú.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. február 23., péntek 15:15

A felkészülés alatt kilenc mérkőzésen csak kétszer játszott Nagy Dominik és egy gólt szerzett. Hogy halad a játékos újra beilleszkedése?

Dominik a felkészülés alatt kisebb sérüléssel küszködött, és nem tudott teljes mértékben a csapattal edzeni, ahogy januárban Lengyelországban sem tudott. Jelenleg időre van szüksége, hogy utolérje magát, de örülök, hogy visszatért hozzánk.

Hol lesz az ő helye a csapatban? Elsőre talán nehezen látni, hova is fér majd be. Kezdő lesz, vagy van olyan játékos, aki a kispadról beállva segíthet eleinte?

Visszatérésével a középpályán tovább erősödtünk, mivel középen és a szélen is tud játszani, és ezáltal nagyobb mozgásteret tudunk kialakítani. A gyorsasága csak plusz lendületet ad a csapatnak. Amennyiben visszanyeri a régi formáját, akkor játszani is fog, és onnantól kezdve csak rajta múlik, hogy bennragad a kezdőben, vagy sem.

Korábban említette, hogy a télen igazolt Dejan Georgijevicsnek meg kell tanulnia a Fradi játékát. Mit gondol, sikerült elsajátítania az elmúlt hetekben, vagy miben szükséges még továbbfejlődnie?

Dejan a felkészülés során izomköteg szakadást szenvedett, így nem tudott teljes értékű edzéseket végezni csapattal. A videós elemzéseken, a taktikai megbeszéléseken, és bizonyos edzéseken jelen volt.

Lépésről-lépésre kezdi átlátni, hogyan szeretnénk játszani, hogyan mozognak a csapattársak a posztjaikon, és már jobban tudatosul benne, hogy mik az elképzeléseink a pályán.

Időt kell hagyni neki a beilleszkedéshez, de a céljainak elérése érdekében rendkívül jól halad.

Hogy érzi, Böde Dani veszélyben érezheti-e a helyét a kezdőcsapatban Georgijevic érkezése után?

Dani nagyon jó felkészülési időszakon van túl, és az elmúlt években bebizonyította, nagyon fontos játékos a csapat számára. Szó sincs arról, hogy melyik játékos, hogyan fogja a másikat veszélyeztetni a posztján. Célunk egyértelműen az, hogy egy egészséges konkurenciaharcot teremtsünk bizonyos posztokon, és azt kell megfigyelünk, hogy ki van jobb formában, ki illik legjobban az ellenfél játékához. Dejan is meg fogja kapni a lehetőséget a bizonyításra, de jelenleg még túl korai lenne a pályára lépése a hétvégén. Böde és Dejan mellett még Priskin Tamás és Lovrencsics Balázs is éhes a játékra. Nem panaszkodhatok, hiszen összességében négy kiváló középcsatárunk van.

Akadt olyan játékos, akit nagyon szeretett volna, de nem sikerült megszerezni?

Kívánni sem kívánhattam volna jobbat, ezek voltak azok a játékosok, akiket szerettünk volna megszerezni. Ami látszott, hogy a középpályán erősítenünk kell, hiszen Bőle Lukács és Gera Zoltán hosszú ideig sérült volt, Hajnal Tamás is csak most tért vissza. Dejan teljesítménye biztató, főleg azután, ahogy korábban a szerbeknél játszott. Sosem volt ellenemre, hogy egy kis pluszt belevigyünk a támadójátékba, és erre Dejan volt a megfelelő igazolás.

Doll majdnem napra pontosan négy éve ült először a Fradi kispadján:

Joseph Paintsill előkerült hosszú idő után. Biztosan leült vele beszélgetni, rendbe tenni a fejét. Miket mondott neki, hogyan próbálta meg elérni, hogy a legjobb tavasza legyen?

A felkészülés során mindenkivel leültem beszélgetni, így ez alól Joe sem volt kivétel. Alapvetően egy jó hangulatú beszélgetésen vagyunk túl, átbeszéltük az őszi idény legfontosabb pillanatait, történéseit, de ezen kívül semmi másról nem beszélgettem vele. Örülök, hogy újra velünk van, és a szakmai stáb az áldozatkész munkájával mindent megtett annak érdekében, hogy visszanyerje a régi formáját, és kijelenthetem, jó erőnléti állapotban van.

Kapott esetleg büntetést?

Nem büntetünk meg senkit azért, mert beteg.

Sérültek közül Gera Zoltán betegség miatt kihagyta a felkészülés nagy részét, majd később influenzás is volt. Mikor térhet vissza a pályára?

– Szépen lassan, fokozatosan edz a társakkal, de még nem végezhet teljes értékű edzésmunkát. Nyolc hónap telt el a sérülése óta, és még az egyik lábát meg kell erősíteni. Pillanatnyilag nem tudom, hogy mennyi időt fog igénybe venni, de látom rajta, hogy elszánt és mindent megtesz annak érdekében, hogy újra pályára lépjen a bajnokságban.

Könnyebbség a tavaszi fordulóra, hogy a Magyar Kupában már nem érdekelt a csapat?

Nagyon sajnálom, hogy nem folytathattuk a Magyar Kupa küzdelmeit, és a legjobban az fáj, hogy nem odavisszavágós mérkőzést játszottunk a Kisvárda ellen. Azt a meccset nagyon könnyen odaajándékoztuk, végig könnyelműen játszottunk, és olyanok voltak a pályán, akik a bajnokságban ezen a szinten még nem szokták meg a ritmust. Már nem foglalkoztat az, hogy ki fogja játszani a döntőt. Főleg azután, hogy ez lesz az első olyan év, amikor nem leszek ott a csapattal a fináléban.

Három pont előnyük van a Vidivel szemben, ők is jól erősítettek. Mi dönthet a két klub között? Erősebb kispad, jobb sorsolás, vagy esetleg majd az egymás elleni meccs?

14 mérkőzés van hátra, összesen 42 pontot lehet gyűjteni és nem a Videoton ellen fogunk játszani végig. Nem tudjuk befolyásolni, hogy a többi csapat mit fog játszani.

Részünkről a legfontosabb, hogy ne legyünk nagyképűek, ne könnyelműsködjük el a meccseket, és végig koncentráltan játszunk mérkőzésről mérkőzésre.

A legfontosabb ezen kívül, hogy fejben legyünk végig erősek, a pályán kell megmutatnunk, hogy ki a jobb, és ez lehet a legnagyobb előnyünk mindenkivel szemben.

LENKÓ PATRIK

Olvastad már?
Vidi: "Azt hittem, én vagyok az Isten" - exkluzív interjú a Scepovic-testvérekkel
Az "őrült" Marko, a fanatikus szerbek, egy visszautasított Juventus-ajánlat, néhány "meredek sztori" és az anyagiak is szóba kerültek. Interjú a Videoton testvérpárosával, Stefan és Marko Scepoviccsal.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz