Doll az eredménytől függetlenül állítja: Jól halad a Fradi felkészülése

A Ferencváros vezetőedzője szombati győzelmük után úgy nyilatkozott, jó volt nézni együttese játékát, amely szervezett, egységes csapat benyomását keltette.
Csakfoci Admin 2018. február 4., vasárnap 6:59
A Ferencváros vezetőedzője szombati győzelmük után úgy nyilatkozott, jó volt nézni együttese játékát, amely szervezett, egységes csapat benyomását keltette.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. február 4., vasárnap 6:59

Mint honlapunkon beszámoltunk róla, 3-2-es győzelmet aratott a Ferencváros szombati felkészülési mérkőzésén a horvát első osztályú Slaven Belupo ellen. Az NB I-ben listavezető zöld-fehérek vezetőedzője a lefújás után nyilatkozott a klub honlapján.

"Jó teszt volt a számunkra a mérkőzés. Mindkét csapat mindent beleadott, remek tempó jellemezte a találkozót. Az eredménytől függetlenül elmondható, hogy jó úton halad a felkészülésünk. A nehéz időjárási körülmények között előfordultak hibák, elcsúszások – nagyon fontos viszont, hogy sérülés nélkül lehoztuk az összecsapást. Összességében szervezett, egységes csapat benyomását keltettük, jó volt nézni a játékunkat" - összegzett Thomas Doll.

EGY HELYEN AZ NB I-ES ÉS NB II-ES CSAPATOK EDZŐMECCSEI - KATTINTS!
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz