BL: Doll elmondta, milyen eredmény nem jöhet szóba a visszavágón

Nem fognak 0-0-ra játszani a BL-selejtező visszavágóján.
Csakfoci Admin 2016. július 19., kedd 17:04
Nem fognak 0-0-ra játszani a BL-selejtező visszavágóján.
Szerző: Csakfoci Admin 2016. július 19., kedd 17:04

A holnapi mérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatón a Ferencváros edzője, Thomas Doll optimistán és rendkívül elszántan nyilatkozott, számol be róla a klub hivatalos honlapja.

Jó helyzetből indulunk, és mindent elkövetünk azért, hogy továbbjussunk – kezdte értékelését a német vezetőedző. - A hétvégén sikerélményt szereztünk, remélem, ezt szerdán tovább tudjuk vinni. Nem szabad 0-0-ra játszani, ez ugyanis visszafelé is elsülhet, éppen ezért mindenképp gólokat akarunk szerezni. Nagyon várjuk a mérkőzést, meggyőződésem, hogy továbbjutunk. A frissesség és az önbizalom is egyre jobban visszatér a játékosokba, azonban a Bajnokok Ligájában vigyázni kell, hogy olyan könnyelmű hibákat ne kövessünk el, mint amilyeneket az odavágón. Az a fontos, hogy harcoljunk, éhesek legyünk a sikerre, és az utolsó pillanatig koncentráljunk. Okosan, intelligensen kell játszanunk, nem kezdhetünk el fejetlenül támadni, abból ugyanis kontrázhat az ellenfél, ez az első találkozón is kiderült. Tudjuk, hogy jobbak vagyunk annál, amit az első mérkőzésen nyújtottunk, és elsősorban magunknak kell bizonyítanunk nem az ellenfélnek.

A zöld-fehérek a holnapi találkozón sérülés miatt nélkülözni kénytelenek Hajnal Tamást és a hosszú ideje maródi Batik Bencét, valamint a hétvégén Emir Dilaver is kisebb sérülést szenvedett, így az ő játéka is kérdésessé vált.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz