A Ludogorec edzője: Nem lenne meglepetés a Fradi győzelme sem

A győzelem a célja a Ferencváros elleni csütörtöki mérkőzésen a bolgár Ludogorec labdarúgócsapatának az Európa-liga csoportkörében.
Privacsek András 2019. október 2., szerda 21:54
A győzelem a célja a Ferencváros elleni csütörtöki mérkőzésen a bolgár Ludogorec labdarúgócsapatának az Európa-liga csoportkörében.
Szerző: Privacsek András 2019. október 2., szerda 21:54

- Jól kezdtünk és jó folytatást remélünk még akkor is, ha a Ferencváros nagyon jó csapat, amely abban bízik, hogy otthon képes lesz megszerezni a három pontot - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Sztanyiszlav Gencsev vezetőedző, aki szerint a sok sérült miatt ő sem tudott volna más eredményt elérni júliusban a BL-selejtező első körében, amikor az FTC kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel búcsúztatta a Ludogorecet. Néhány héttel később a bolgár klub megvált Sztojcso Sztojev trénertől.

Gencsev elmondta, nincs sérült a keretben és a válogatott játékosok is utolérték magukat, míg ez nyáron nem így volt.

- A szervezett játék a Ferencváros erőssége, és hazai pályán a közönsége nagyban segíti a csapatot - mondta a riválisról Gencsev, aki úgy vélte, nagyon kiegyenlített a csoport, szerinte egyik gárda győzelme sem lenne meglepő bármelyik ellenféllel szemben.

Claudiu Keserü arról beszélt, hogy nem nyerhetnek mindig öt góllal, mint például az El első fordulójában, amikor 5-1-re verték a CSZKA Moszkvát. A román csatár hozzátette, győzelemre fognak törekedni, de az sem baj, ha csak 1-0-ra nyernek, és nem ő szerzi a találatot, mert mint hangsúlyozta, a bolgár pontvadászatban is inkább bajnok lenne, mint gólkirály.

- A holnapi meccs nem visszavágó lesz. Az első két mérkőzést a BL-selejtezőben játszottuk egymással, ez pedig most egy csoportkör, ez teljesen más - utalt a nyári kudarcra és annak hatásaira a román válogatott csatár.

A Ferencváros 1-1-es döntetlennel kezdett az El csoportkörében a spanyol Espanyol vendégeként. Második fordulós ellenfelét, a Ludogorecet a BL-selejtező első körében kettős győzelemmel, 5-3-as gólkülönbséggel búcsúztatta. A találkozó csütörtökön 18.55-kor kezdődik a Groupama Arénában. (MTI)

Átigazolások
Légiósok
Reagált Orbán édesapja
Willi Orbán lipcsei jövője a téma a német sportsajtóban, azonban az édesapja nem aggódik fia sorsa miatt.
Légiósok
Szoboszlai jövője
A legégetőbb Ryan Gravenberch és Szoboszlai Dominik együttes megtartása a Liverpoolnak, mivel előbbi már sikerült, ezért most a magyar jövőjét szeretnék a lehető leghamarabb bebiztosítani.
Fradi
Tóth Alex-transzfer
A Galatasaray és a Benfica is több pénzt ajánlott, de az FTC és Tóth Alex is a szakmai szempontokat tette az első helyre, ezért igazolt végülis a fiatal középpályás a Bournemouth-hoz. (M4 Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz