Michal Škvarka, a Ferencváros nyáron igazolt szlovák támadó középpályása góllal és gólpasszal járult hozzá új csapata továbbjutásához a Ludogorec elleni BL-selejtezőn. Az egykori zsolnai csapatkapitány hazája egyik lapjának, a sport.aktuality.sk-nak beszélt hosszabban a párharcról, eddigi benyomásairól és céljairól.

A Ludogorec kiejtéséről

Az egyik legkeményebb riválist kaptuk meg a lehetséges ellenfelek közül. Az is mutatja a Ludogorec erejét, hogy már nagy hátrányban és a kiállítás után is képesek voltak minket a kapu elé szegezni. Ezért is nagy eredmény, hogy kiejtettük őket. Én magam is csak másnap jöttem rá, milyen fontos, amit elértünk. Őszintén szólva, abban sem voltam benne biztos, hogy beférek majd a csapatba, vagy akár a kispadra, olyan bő és erős a keretünk, tele vagyunk remek játékosokkal. Szinte fel sem fogtam, hogy sikerült a kapuba találnom, örülök, hogy segíteni tudtam a csapatnak. De még sok ilyen meccsre lesz szükségem, hogy igazán helyet követelhessek magamnak a csapatban, hogy kivívjam a társak és a szurkolók tiszteletét.

Mit mondott Rebrov?

Nem nagyon beszéltünk erről a meccs után, hiszen már utaztunk is vissza Budapestre. Pár szót szólt csak, megdicsérte a csapatot, de egyenként senkit nem emelt ki.

Őszintén szólva én örülök, hogy Rebrov ilyen és nem akart ünnepelni az első nagyobb siker után.

Annyit kérdezett csak tőlem a lefújás után, hogy hogyan éreztem magam a pályán, és hogy mennyire fáradtam el.

A szurkolókról

Eddig egyszer, egy bevásárlóközpontban ismertek itt fel, amikor épp vettem valamit.

Nagyon nagy Magyarországon az érdeklődés a foci iránt, ami nekem nagyon tetszik. Pont erre vágytam!

A szurkolók pedig hihetetlenek, akár otthon, akár idegenben játszunk.

A Valletta elleni BL-párharcról

Nehéz megmondani még, pontosan mi vár ránk, nem sokat tudunk az ellenfélről. De az biztos, hogy alábecsülni senkit sem lehet ebben a sorozatban. Ez már az eddigi eredményeken is meglátszódik. Teljesen mindegy, hogy máltai vagy más országbeli az ellenfél, a legjobbunkat kell nyújtanunk. ha jó eredmény akarunk elérni, nem szabad görcsölnünk, meg kell mutatnunk, hogy valóban jobbak vagyunk a pályán.

BL, EL: Román bíró vezet a Fradi meccsén, Nikolics volt csapatával is összecsaphat – minden a magyar csapatok nemzetközi kupameccseiről itt!