A Fradi távozó válogatottja: A Serie A helyett a Legiát választottam

Nagy Dominik lépcsőzetes akarja felépíteni külföldi karrierjét, ezért mondott nemet két olasz megkeresésre is.
Dudás Gábor 2016. december 22., csütörtök 9:25
Nagy Dominik lépcsőzetes akarja felépíteni külföldi karrierjét, ezért mondott nemet két olasz megkeresésre is.
Szerző: Dudás Gábor 2016. december 22., csütörtök 9:25

 

Nagy Dominik, a Ferencvárostól a varsói Legiába igazoló középpályás volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendége.

- Az volt acélom, hogy alapember és válogatott legyek, örülök a lengyelországi lehetőségnek, de remélem, van még ennél feljebb is. Fordulatos három és fél évet töltöttem a Fradinál. Az első évben csak egy Ligakupa-meccsen játszottam, a másodikban már bajnokin gólt is szereztem, majd a harmadikban ősszel csak 47 perc jutott, tavasszal viszont 10 mérkőzés, de a mostani szezon hozta meg az áttörést. Nagy Ádám valamivel több bizalmat kapott, az én posztomon több kockázatot kell vállalni, amiben jobban benne van a hiba lehetősége. Nagyon jó barátok vagyunk, nincs irigység köztünk, segítjük egymást. Együtt kerültünk a Fradiba, a korosztályos válogatottban is együtt játszottunk, szinte összenőttünk. Nekem is volt két ajánlatom a Serie A-ból, de a lépcsőzetességet fontosnak tartom, ezért választottam a Legiát.

 

A középpályás a jól sikerült ősz után a Legiában is kezdő szeretne lenni.
- Az idei szezonban a válogatott játékosoknak is a konkurenciája lettem. Számomra fontos a bizalom, amit most megkaptam, ezért is tudtam jól teljesíteni. Tudat alatt már bennem volt, hogy télen elmegyek, de próbáltam csak a Ferencvárosra összpontosítani. Azt kívánom, hogy a csapatnak úgy sikerüljön a tavasz, ahogy nekem ez az ősz. Azzal, hogy Niko elment a Legiától, még nagyobb nyomás lesz rajtam, hiszen hasonló játékot várnak majd tőlem a szurkolók. Remek félév van mögöttem, csalódott lennék, ha nem kapnék rendszeresen lehetőséget. Stabil tagja szeretnék lenni a válogatottnak, ezért is mentem ki. Nem gondolom, hogy a Ferencvárosból könnyen kezdő lehetnék a válogatottban. A legfontosabb, hogy gólokat szerezzek, idén csak egyet sikerült, igaz, a gólpasszok megvoltak.

Nagy beszélt arról is, ki lehet az a következő fiatal a Fradiból, aki külföldre kerülhet.
- Nem könnyű a fiataloknak bekerülni a Fradiba, hiszen eredménykényszer van. A mostani csapatból Csernik Kornél sokra viheti, ha fizikálisan meg tud erősödni, ő lehet a következő, aki külföldre kerülhet. Ami engem illet, nem lennék szomorú, ha kitölteném a négyéves szerződésemet, de ha lehet, 2-3 év múlva tovább állnék egy még nívósabb klubba.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbítja nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Tovább az összes átigazoláshoz