NB I: Fernando hatalmas előrelépésről és maratonról beszélt, Hipp: "6-6 is lehetett volna" - edzői értékelések

Vignjevic az egy pontnak kevésbé, csapata játékának viszont örült, Herczeg szerint luxus, amennyi helyzetet kihagytak, a szombathelyi vezetőedző pedig csapata védőjátékát kritizálta.
Csakfoci Admin 2018. szeptember 1., szombat 23:10
Vignjevic az egy pontnak kevésbé, csapata játékának viszont örült, Herczeg szerint luxus, amennyi helyzetet kihagytak, a szombathelyi vezetőedző pedig csapata védőjátékát kritizálta.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. szeptember 1., szombat 23:10

DVSC – Haladás 1-1

Herczeg András (DVSC):  „Az első 30 percben nagyon jól játszottunk, gólokkal kellett volna vezetni. Igaz, csak egy találatot szereztünk. A két kényszerű csere megzavarta a játékunkat, és a Haladás egyenlített. A második félidő eleje a vendégeké volt, ott eldönthették volna ők is meccset. Utána mi javítottunk, ismét voltak helyzeteink. Csalódott vagyok, a helyzeteink alapján meg kellett volna nyerni a meccset. A védekezésen és a helyzetkihasználáson javítani kell. Ilyen mérkőzést hazai pályán meg kell nyerni, az luxus, hogy ennyi helyzetet kihagyunk.” (haon.hu)

Michal Hipp (Haladás): „Nagyon jól felkészültünk a hazai csapatból, tudtuk, a mérkőzés elején nagy nyomást gyakorolnak az ellenfélre. Rosszul kezdtük a meccset, több helyzete volt a hazaiaknak, szerencsénkre ezeket rendre kihagyták. Utána összeszedtük magunkat, majd kiegyenlítettünk. Helyzeteink nekünk is voltak. A második félidőben a hazaiak ismét vezetést szerezhettek volna, 2-3 gólos előnyt harcolhatott volna ki a Loki, de Király remekül védett. Priskin egyenlítő góljával jöttünk vissza a mérkőzésbe. Az első félidőben a hazaiak helyzetkihasználása és a kapusunk fantasztikus teljesítménye után lett döntetlen az eredmény. A második félidőz jól kezdtük, az első 10 percben hatalmas helyzeteket puskáztunk el. Utána kiegyenlített játék folyt, de nekünk is volt helyzetünk Németh Márió révén. Tetszhetett a mérkőzés a nézőknek, a helyzetek alapján akár 6-6 is lehetett volna. A csapat védőjátéka nagyon gyenge volt. Igazságos ez a döntetlen." (haon.hu)

DVTK - Paks 0-0

Fernando Fernandez (DVTK): "Két olyan elsőosztályú csapat mérkőzése volt, akik tudják, mit akarnak játszani. Mindkét csapatnak voltak helyzetei, de mi tisztább lehetőségeket tudtunk kialakítani. Leginkább a gól hiányzott, Vernes kapufát lőtt, Brković szöglet utáni, és Tóth kapu előtti helyzetét követően megszerezhettük volna a vezetést, de nem sikerült. Mai ellenfelünk jó felfogásban játszott, megszállták a középpályát labdabiztos játékosokkal, ezért nagyon kemény mérkőzés volt. Mindig nehéz a Paks ellen játszani, emlékezhetünk, hogy a Vidi és az FTC ellen is döntetlent értek el. A saját játékosaimmal elégedett vagyok, ha a múlt heti teljesítménnyel hasonlítom össze, akkor sokat fejlődtünk védekezésben, és akkor is, amikor nálunk volt a labda. Ezen kívül ma bátrabban vállalkoztak a játékosok, többször is látni lehetett azt a rövidpasszos játékot, amit elvárok a csapattól. Minden pont sokat ér, és azt se felejtsük el, hogy ma nem kaptunk gólt. A legutóbbi három meccsen összesen egy gólt kaptunk, ami a bajnokság eleji helyzethez képest hatalmas előrelépés.
Most két hetünk lesz, hogy felkészüljünk a következő bajnokira, beépíteni az új játékosokat. Egy maraton vár ránk a bajnokság végéig, aminek csak az elején járunk." (dvtk.eu)

Csertői Aurél (Paks): "Felemás érzéseim vannak, a játék képe alapján jogos a döntetlen. Az első félidőben inkább a diósgyőrieknek, míg a másodikban inkább nekünk volt lehetőségünk a meccs megnyerésére. Mi az első játékrészben inkább a biztonságra mentünk rá, míg a másodikban ugyan kezdeményeztünk, de bátrabb játékra lett volna szükségünk. Ugyanakkor idegenben felvettük a ritmust, ami nem volt könnyű, és szereztünk egy pontot. Sajnos kevés van még, de sok meccs van még hátra, és remélem, hogy most már elkezdjük a gyűjtését." (paksifc.hu)

Újpest - Honvéd 0-0

Nebojsa Vignjevic (Újpest): „A találkozó végén nem lehetek boldog a megszerzett egy ponttal, de annak örülök, ahogy futballoztunk. Az első 30 percben azt tették a fiúk, amit kértünk tőlük, türelmesen járatták a labdát, ekkor több lehetőséget is kidolgoztunk, amelyeket ki kellett volna használnunk. A Honvéd több labdarúgója is veszélyes volt a kontratámadásoknál, ugyanakkor sikeresen megállítottuk őket. Nagyot léptünk előre a mutatott játékkal, remélem mostantól a szerencse is mellénk áll majd és megjönnek a gólok és a pontok is” (ujpestfc.hu)

Supka Attila (Honvéd): "Egy agresszív Újpesttel találkoztunk, azt kaptuk vissza, amire számítottunk, a széleken bontottak meg minket sokszor az első félidőben, azt az időszakot sikerült átélnünk. Mindent megtettünk azért, hogy ne csak pontot, hanem pontokat is elvigyünk Újpestről, a második félidőben ha pontosabban passzolunk, a kontráink ülhettek volna. Jó, agresszív, hajtós mérkőzés volt, viszont rengeteg rossz passz volt mindkét csapat részéről, elsősorban az eső és a pálya miatt." (honvedfc.hu)

MTK - Kisvárda 0-1

Feczkó Tamás (MTK): "Nagyon jól kezdtünk, és az első félidőben elhittük, hogy megvan a meccs. A Kisvárdáé minden elismerésem az első félidei játékuk miatt, nagyon jól küzdöttek. A második félidőben felborult a pálya, megvoltak a lehetőségeink, még a 94. percben is akadt nagy helyzetünk, de úgy tűnik, ma nem érdemeltünk pontot, ehhez a vendégek jó védekezése is hozzájárult, bár az is igaz, sokat állt sajnos indokolatlanul a játék." (mtkbudapest.hu)

Dajka László (Kisvárda): "Nagyon örülünk a 3 pontnak, amiért becsülettel megdolgoztunk. Az MTK uralta egy ideig a játékot, voltak a lehetőségeik, de idővel felvettük a ritmust. Akadtak kisebb lehetőségeink, kontráink, kimaradtak. Az, hogy egy 11-essel nyertük a meg a meccset, benne van. Nagyon örülök a győzelemnek, de el kell ismernem, a döntetlen igazságosabb lett volna. A szerencse ezúttal velünk volt." (mtkbudapest.hu)

Mezőkövesd - Puskás Akadémia 2-0

Tóth László (Mezőkövesd, szakmai igazgató): "A mérkőzést jól kezdtük, de 1-0-ás állásnál kicsit kiengedtünk. A második félidő hasonlóan alakult hiszen ezt a játékrészt is jól kezdtük, egy pontrúgás után kis híján megszereztük a második gólt, de utána jött egy holtpont, amelyet sikeresen átvészeltünk. A védekező zónában jól kontrolláltuk a mérkőzést, nagyon örülök, hogy itthon tartottuk ezt az igazán értékes három pontot." (mezokovesdzsory.hu)

TABELLA: ÍGY ÁLL AZ NB I - KATTINTS!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz