Fernando: "A szünet nem jött jókor"; Kuttor: "Nem árulok el semmilyen titkot" – ezt várják az edzők

Ismét összegyűjtöttük, hogy várják a vezetőedzők a szombati bajnoki mérkőzéseket az OTP Bank Ligában.
Csakfoci Admin 2018. november 24., szombat 12:03
Ismét összegyűjtöttük, hogy várják a vezetőedzők a szombati bajnoki mérkőzéseket az OTP Bank Ligában.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. november 24., szombat 12:03

Ferencváros – Kisvárda, 17:00

Ferencváros (Szerhij Rebrov): – Nekem nem számít, ki hogyan vélekedik a találkozó előtt, minden meccs 0-0-ról kezdődik. Minden ellenfélre lelkiismeretesen fel kell készülnünk, tudnunk kell, hogyan játszunk támadásban, hogyan védekezésben. Sok időnk nem volt a közös felkészülésre, hiszen több játékosunk is hazája válogatottjában szerepelt. De egyértelmű, hogy minden megteszünk azért, hogy kijavítsuk a hibáinkat. A játékosaimnak a futballal kell foglalkozniuk, nem a statisztikával. A Haladás utolsó helyen állt, mégis legyőzött minket. Az előző fordulók számai már nem érdekesek, arra kell koncentrálnunk, hogy a saját játékunk megfelelően működjön. Nem tudom, hányan jönnek ki a Kisvárda elleni meccsen, de ha csak 100 ember támogatna minket a lelátóról, az ő bizalmukat is meg kell hálálnunk. Persze nem kételkedem abban, hogy ennél sokkal többen buzdítanak majd minket. Egyébként is komoly céljaink vannak, meg akarjuk nyerni a bajnokságot, a cél felé vezető úton pedig mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, tehát jelenleg a Kisvárda elleni összecsapás. (fradi.hu)

Dajka László (Kisvárda): – Való igaz, nem vagyunk jó sorozatban, hetek óta keressük a megfelelő és a legjobb stílust a csapatunknak, és egyelőre a meglévő kevés biztató jel ellenére sem mondhatom, hogy megtaláltuk, de a futballra is érvényes: soha ne mondd, hogy soha. Természetesen az Üllői úti mérkőzésnek nem mi vagyunk az esélyesei, utána viszont három olyan mérkőzésünk maradt ebből az évből, amikor a pontszerzés reális esélyével léphetünk pályára. Az Üllői úti mérkőzésen olyan pozitívumokat szeretnék látni, amelyekből a következő mérkőzésekre erőt meríthetünk. Mindkét csapatnak teljesen másak a céljai, ráadásul a magyar rekordbajnok találkozik az élvonal abszolút újoncával. A futballban bármi előfordulhat, még az is, hogy a Ferencváros szerzett gól nélkül veszített Szombathelyen. Ha ez megtörténhetett, akkor teljesen feltartott kézzel nem kell pályára lépnünk. Egyéni képességek terén előrébb tart az ellenfelünk, ez nem vitás, számunkra az a legfontosabb, hogy úgy jöhessünk le a pályáról, mindent megtettünk a jó eredmény eléréséért. (kisvardafc.hu)

Honvéd – Mezőkövesd, 17:00

Supka Attila (Honvéd): – Olyan csapattal találkozunk, amely hétről hétre képes meglepetést okozni, ezt láttuk a Vidi ellen is. Masszív együttesről van szó, ritmusos játékot nyújt a Mezőkövesd, jó játékosai vannak, akik el tudják dönteni a mérkőzéseket. Cseri, Molnár, vagy éppen Koszta, de Vadnai is nagyon jó futballista, akik mindig pluszt tudnak hozzátenni a csapat játékához. Sajátos stílusa van az ellenfélnek, nekünk azonban elsősorban a mi játékunkra kell koncentrálni, azt kell felépíteni. Bízom abban, hogy mindenki egészséges lesz a hétvégére, mindenki kihozza magából a maximumot, s megmarad az a teljesítmény a részünkről, amely az elmúlt mérkőzéseken is jellemző volt ránk. Ha így történik, akkor a Mezőkövesd ellen is eredményesek lehetünk. (honvedfc.hu)

Kuttor Attila (Mezőkövesd): – Nagyon nagy sikert hozott számunkra a székesfehérváriak elleni kilencven perc, de már nem foglalkozunk vele. A focitörténelmet magunk mögött hagytuk, a nyakunkon az újabb nagy feladat, most a Honvéd ellen kell bizonyítanunk. Az újabb, ezúttal is a válogatott szereplése miatti, szünetet kemény munkával töltöttük. Zavartalanul tréningeztünk, sérülés nem zavarta a tevékenységünket, melynek során a kispestiekre hegyeztük ki a felkészülésünket. Természetesen megnéztem a legutóbbi összecsapásaikat és fontos információk birtokába jutottam, ezeket igyekeztem megosztani a fiúkkal. Azzal nem árulok el semmilyen titkot, ha leszögezem: soron következő ellenfelünk jó csapat, két éve bajnok volt, tavaly harmadik, soraikban válogatottak vonulnak fel és most sem véletlenül állnak az élbolyban. A Honvédhoz is nyerni megyünk. Legutóbb is 2–1-re győztünk a vendégükként, de ez nem számít, még kiindulási szempontnak sem jó, mert minden találkozó más. Viszont éppen mi bizonyítottuk már be néhányszor, hogy az NB I-ben valamennyi társaság legyőzhető itthon és idegenben is. Nekünk minden posztra két emberünk van, örülünk a jó szereplésünknek, de még bőven van hová fejlődnünk. Természetesen az lenne a legideálisabb, ha mi szereznénk meg a vezetést, viszont alapvetően nem ez, hanem a végeredmény számít. Nyilván jobb, ha nem kapunk gólt, mintha a kapunkba jut a labda, mégsem töprengek az első találaton, mert tapasztalatom szerint nálunk minden koreográfia működik, a meccsekből pedig az adott pillanatokban kell kihozni a legtöbbet. (boon.hu)

Puskás Akadémia – Haladás, 17:00

Benczés Miklós (Puskás Akadémia): – Az MTK ellen akciógólokat lőttünk, mégsem tudtunk pontot vagy pontokat begyűjteni. Márpedig ha egy mérkőzésen két gólt tudunk szerezni, annak legalább egy döntetlenre jónak kellene lennie. A szombathelyiek leszűkítik a területeket, ezért kiemelt szerepe lesz a pontos passzjátéknak valamint annak, hogy mi kezdeményezzünk, de ugyanolyan fontos lesz a védőzóna felügyelete. A Haladás rendkívül kellemetlen ellenfél, gyors kontratámadásokat tud vezetni – ezt meg kell akadályoznunk. A legfontosabb, hogy hatékonyak legyünk, hogy a góljainkat rögzített helyzetekből, felépített akciókból vagy éppen kontrákból szerezzük, mellékes. (pfla.hu)

Horváth Ferenc (Haladás): – Remek érzés volt hosszú idő után ismét megérezni a győzelem ízét, ez sokat jelentett a játékosok számára. Már csak azért is jól jött a siker, mert így sokkal könnyebb volt a válogatott meccsek miatti kéthetes szünetet végigdolgozniuk, jobb hangulatban is teltek az edzések. Az első hetet megnyomtuk, a másodikon viszont inkább a frissítésen volt a hangsúly. Remélem, a Fradi elleni siker lökést ad a csapat számára a folytatásban és át tudjuk menteni a formánkat, teljesítményünket. Ami a Puskás Akadémiát illeti, Benczés Miklóssal Diósgyőrben dolgoztam már együtt, felkészült, jó szakembernek ismertem meg, úgy látom, Felcsúton is remekül összerakta a csapatot. Mindegy, hogy Szombathelyen vagy idegenben lépünk pályára, valamennyi mérkőzésen győzni akarunk. Ebből kifolyólag a Pancho Arénába is a három pontért utazunk. Aztán persze alakulhat úgy is a mérkőzés, hogy a lefújás után elégedettek lehetünk az egy ponttal is – de előre semmiképpen nem írnám alá a döntetlent. Két kulcspozícióban futballozó játékosunk, Tamás László és Jagodics Márk öt-öt sárga lapja miatt hiányzik. Nagyon régen hoztunk le egy meccset kapott gól nélkül – az FTC elleni ilyen volt, amiben mindkettejüknek nagy részük volt. De bízom bent, a helyükre lépő játékosok kiválóan megoldják feladatukat. Rajtuk kívül Emil Lyngre nem számíthatok sérülés miatt. (haladas.hu)

Újpest – Paks, 17:00

Csertői Aurél (Paks): – Véleményem szerint az Újpest rendelkezik Magyarország egyik legerősebb játékosállományával. Ezt ékesen bizonyították most szerdán a Videoton ellen is, ahol a vereség ellenére is irányítani tudták a találkozót. Remek játékosaik vannak, akik jó futballt is csinálnak. Vagyis nekünk továbbra is a maximumot kell hoznunk ahhoz, hogy esélyünk legyen pont, pontok szerzésére. (paksifc.hu)

DVTK – MTK Budapest, 19:30

Fernando (DVTK): – A szünet nem jött jókor, hiszen a legutóbbi meccsen, a Debrecen ellen nyertünk, de van pozitívum is, az, hogy több időnk, két hetünk volt arra, hogy az MTK ellen felkészüljünk, hogy tovább fejlesszük a játékunkat, és gyakoroljuk azt, amivel sikeresek lehetünk. Ez nagyon értékes siker volt, és már akkor is tudtuk, hogy jön egy újabb hazai találkozó, és nagy dolog lenne, ha kétszer három pontot tudnánk ezeken a meccseken gyűjteni. Hasonlónak érzem, mint amilyen a legutóbbi mérkőzés előtt volt. Korábban is említettem, hogy jó a hangulat, a játékosok tudják, mi a cél, és, hogy ezt egy hosszú szezon végén kell elérni. A győzelem íze mindenkinek jót tesz, a játékosoknak, a szurkolóknak, a klubnál dolgozóknak. A hangulat eddig is rendben volt, és van is. A stílus megmarad, kisebb változtatásokat kell eszközölni, a csapatot az ellenfélhez igazítani. A Debrecen direkt játékot játszó csapat, az MTK sokkal kombinatívabb, más profilú játékosokkal állnak fel, és ami szükséges ahhoz, hogy ellenük eredményesek legyünk, azokat a módosításokat megtesszük. (boon.hu)

Feczkó Tamás (MTK Budapest): – Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, hiszen a Diósgyőr hosszú nyeretlenségi sorozatát az utolsó fordulóban megszakította, hazai pályán sikerélményük volt, a közönséggel újra egymásra találtak. Jobb csapatnak tartom őket, mint a tabellán elfoglalt helyezésük mutatja. Mindenféleképpen három ponttal szeretnénk távozni Miskolcról, a bajnokság egyik legnehezebb mérkőzése lesz számunkra ez. (mtkbudapest.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
Tovább az összes átigazoláshoz