Fotó: paksifc.hu

Ez ám a fordulat: Böde mégis marad Pakson, de nem akármilyen szerepben - itt a bejelentés

Böde Dániel kettős szerepben lesz.
Nyikes Zoltán 2022. szeptember 10., szombat 13:03
Fotó: paksifc.hu
Böde Dániel kettős szerepben lesz.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. szeptember 10., szombat 13:03

Miután a Paksi FC bejelentette, hogy a csatár kezdeményezésére a klub felbontotta Böde Dániel szerződését, a tolnaiak azt is jelezték, hogy felajánlották a korábbi magyar válogatott támadó számára a csapatmenedzseri feladatokat, továbbá az ahhoz szükséges tanulmányok támogatását.

A klub kiemelte, hogy a végső döntést Bödének kell meghoznia.

Ez a döntés pedig szombatra meg is született: a Paksi FC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy

Böde marad, miután elfogadta a klub ajánlatát, így a mai naptól elkezdi munkáját a tolnaiaknál, e mellett pedig az NB III-as tartalékcsapatban továbbra is pályára lép majd.

A 35 éves játékos összesen 253 tétmérkőzésen lépett pályára a Paks első csapatában, mostantól viszont csak a harmadosztályban gyarapíthatja góljai számát.

Olvastad már?
Vidi: Ügynöke elárulta, melyik német csapat tett valóban ajánlatot a válogatott támadóért
Lasha Odiladze elárulta, a német másodosztályú St. Pauli konkrét ajánlatot tett Budu Zivzivadzéért, de két svéd és egy török klub is aktív volt.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Ország- után klubváltás
Artúr Musák
Artúr Musák, aki nemrég jelezte, hogy a magyar válogatott helyett inkább Szlovákiát választaná, most klubszinten is váltott.
PMFC
Rutinos támadó érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be az NB III-ban szereplő PMFC, hogy szerződtette a Kozármislenytől távozó Horváth Pétert és kölcsönvette a 21 éves hátvédet, Gregor Zalánt az Ajkától.
Légiósok
Zsóri jövője
Zsóri Dániel magatartásbeli okok miatt nem kap lehetőséget az első csapatnál az UTA Aradnál.
Tovább az összes átigazoláshoz