Elképesztő bravúr: az újonc 4-0-val ütötte ki az éllovast

A Balmazújváros óriási meglepetésre megszerezte első élvonalbeli sikerét. Horváth Ferenc együttese remek játékkal gázolt át a DVTK-n.
Budai László 2017. augusztus 5., szombat 19:53
A Balmazújváros óriási meglepetésre megszerezte első élvonalbeli sikerét. Horváth Ferenc együttese remek játékkal gázolt át a DVTK-n.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 5., szombat 19:53

Remek hangulatban kezdődött az NB I 4. fordulójának nyitómérkőzése, a Balmazújváros – Diósgyőr összecsapás. A vendégek listavezetőként várták a meccset, a hazaiak pedig úgy, hogy hiába értek el döntetlent a tavalyi bajnokság első és második helyezettje ellen idegenben, valamint játszottak szoros meccset hazai pályán a harmadik Vasassal, égetően szükségük volt a pontokra.

A hőség ellenére jó iramban kezdtek a felek, a lelátón pedig igazi futballhangulat uralkodott. A hazaiak bátran mentek előre az első perctől, megvoltak a kisebb lehetőségeik is, de a diósgyőriek is próbálkoztak veszélyes támadásokkal. A legnagyobb helyzetet Nagy Sándor hagyta ki, a hajrában azonban jött a gól: Arabuli ment el a bal oldalon, beadása után Vajda nem tudott lőni, de továbbpasszolt Harishoz, aki a bal sarokba bombázott (1-0). Zúgott is a vastaps a hazai drukkerektől a levonuláskor.

A második játékrészt álomszerűen kezdte a Balmaz: Andric közeli, okos góljával gyorsan megduplázták az előnyüket A támadó lesgyanús helyzetben lépett ki, és Eperjesi kicselezése után passzolt az alsó sarokba (2-0), majd a 66. percben Vajda remek tekerése után centiken múlt a harmadik hazai gól. Bódog Tamás cserékkel próbált frissíteni csapatán, amely ment előre becsülettel, de hiányzott belőle az átütőerő. Szarka fejében benne volt a DVTK szépítő gólja, de benne is maradt, míg a 86. percben az egy perccel korábban beállt Rácz remek indítással lépett ki, majd lőtt ziccerben a jobb alsóba (3-0). Rácz nem állt le, a 93. percben a tizenhatoson kívülről óriási gólt lőtt Radosnak, beállítva a 4-0-s végeredményt. A Balmazújváros teljesen megérdemelten érte el története első NB I-es sikerét, amelyet szurkolóik felállva köszöntek meg, Horváth Ferencet is éltették, valamint hosszú percekig zúgott a „Szép volt fiúk!” is.

Balmazújváros-Diósgyőr 4-0 (Haris 40., Andric 61., Rácz F. 85., 92.)

ÍGY ÁLL AZ NB I - TABELLA

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz