Vitelki: "Megértem a szurkolók reakcióját"; A Kaposvár edzője: "Sajnáljuk, hogy nem tudtunk nyerni" – nyilatkozatok

Edzői értékelések a péntek esti DVSC-Kaposvár bajnoki mérkőzés után.
Csakfoci Admin 2020. június 6., szombat 9:30
Edzői értékelések a péntek esti DVSC-Kaposvár bajnoki mérkőzés után.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. június 6., szombat 9:30

Mint ismeretes, a Debrecen 1-1-es döntetlent játszott a sereghajtó Kaposvár ellen az NB I 27. fordulójának nyitómérkőzésén péntek este. A találkozó után a két vezetőedző értékelte a látottakat.

Disztl László (Kaposvár): - A pontszerzéshez az kellett, hogy minden játékos száz százalékot nyújtson, mindent kiadjon magából, illetve csapatként is jól működjünk. Mind a kettő sikerült. Az első pillanattól kezdve nagy lelkesedéssel játszottunk. A mérkőzés elején kaptunk egy szerencsétlen gólt, ami megnyugtatta a debrecenieket és kényelmes játékkal uralták az első félidőben a mérkőzést. A másodikre felpörögtünk, mi uraltuk a játékot és nyomás alatt tartottuk a Debrecent. Az egyenlítésünk megérdemelt volt. Azt viszont sajnáljuk, hogy nem tudtunk nyerni, mert a küzdöttünk érte. A múlt heti vereség után bebizonyítottuk, hogy igazi csapat vagyunk. (rakoczifc.hu)

Vitelki Zoltán (DVSC): - Óriási csalódás a döntetlen. A helyzetünkben a három pont lett volna a minimális cél. A majdnem tét nélkül és önfeledten futballozó Kaposvár ellen meg kellett volna oldanunk ezt a feladatot. Görcsösnek éreztem a csapatot, nem értettem egy-két dolgot a pályán. Óriási csalódás ez számunkra, így megértem a szurkolók reakcióját. (rakoczifc.hu)

Olvastad már?
Videó: "Szégyen, gyalázat!"; "Vedd le a karszalagot!" – így vonták kérdőre a Loki-drukkerek az edzőt és a játékosokat
Forrtak az indulatok a DVSC-Kaposvár meccs után, hiszen a rendkívül csalódott Loki-szurkolók a stadion mellett gyülekezve kérdőre vonták Vitelki Zoltán vezetőedzőt, Tőzsér Dániel csapatkapitányt és Bódi Ádámot.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz