"Sousáék azt mondták, nagy a potenciál a magyar futballban" - a Loki edzője az alacsony nézőszámról és C. Ronaldóról is beszélt

Leonel Pontes azt még nem tudja, mennyi idejébe telik majd a maga képére formálni a DVSC-t.
Mokány Lajos 2016. augusztus 10., szerda 13:20
Leonel Pontes azt még nem tudja, mennyi idejébe telik majd a maga képére formálni a DVSC-t.
Szerző: Mokány Lajos 2016. augusztus 10., szerda 13:20

Hétfőn mutatták be Debrecenben a csapat új vezetőedzőjét, Leonel Pontest. A portugál szakember a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorának vendége volt, ahol beszélt arról, mit tudott a magyar futballról, mi hozta őt hazánkba, de természetesen Cristiano Ronaldo is szóba került. 

Természetesen én is hallottam korábban Puskásról, találkoztam Mészáros Bubuval, aki Portugáliában védett, láttam Fehér Miklóst játszani. De sokszor láttam játszani a Videotont is, amikor Paulo Sousa volt ott az edző, mert ő a barátom és kollégám is. Ismertem a Fradit, amely egy nagy csapat, és persze hallottam a Debrecenről is, amely az elmúlt 12 évben hétszer bajnok lett, játszott a BL, majd EL-csoportkörben, úgyhogy mondhatjuk, hogy volt némi információm a magyar futballról. Azt például tudom, hogy a magyar labdarúgás a fejlődés útjára indult, ennek az Európa-bajnokságon mutatkoztak meg az első jelei. Mielőtt Magyarországra jöttem volna, beszéltem Paulo Sousával és Marco Caneriával is, aki a Sportingban a játékosom volt, de más barátaimmal is szót váltottam, akik már dolgoztak itt. Mindenki azt mondta, a magyar futballban nagy potenciál van, komoly a fejlődési lehetőség. Én persze a debreceni sikerekért dolgozom, és ez a klub a történelmével, a létesítményeivel, a komoly ambícióival, és a várossal összefogva megteheti az első lépéseket valami "fontos" felé. Úgy gondolom, Debrecen városa is nagyon sokat segít, az új stadionnal, az új akadémiával, ahol sokkal jobb feltételek között tudnak a fiatalok fejlődni. Ha ők jól fejlődnek, évek múlva még jobb lehet a csapat, és persze, páran külföldre is kikerülhetnek.

Arra a felvetésre, hogy az utóbbi időben alaposan megcsappant a meccsre kilátogató drukkerek száma Debrecenben, így reagált.

Én hiszem azt, hogy a szurkolói elszántság komoly, a drukkerek szeretnének azonosulni egy csapattal. Ami a nézőszámot illeti: Portugáliában is ez a helyzet. Ugyan erős a bajnokság, de nem nagyon járnak ki a meccsekre az emberek, általában 5-7 ezernél megáll a nézőszám, csak a nagy csapatok csúcsrangadóin vannak tele a stadionok. Tudom, hogy a debreceni szurkolók nagyon csalódottak, mert jobb eredményekben bíznak. A győzelemnél is fontosabb lehet azonban, hogy egy olyan identitást hozzunk létre, ami egyezik a szurkolói kívánalmakkal. A játékosok mutassanak szenvedélyt, legyenek kemének, ha így futballoznak, sok drukkert megnyerhetnek. Nem könnyű azonban azt elérni, hogy jól játsszon a csapat és mindig győzzön is, de a cél azért, hogy minél többször nyerjünk. Honfitársam, Fernando Santos, az Eb-győztes kapitány fő mondata az, hogy a futball a győzelmekről szól. Ha jól játszol, de közben nem nyersz, akkor az hosszabb távon nem teszi elégedetté a szurkolókat.

Leonel Pontes 3 évre írt alá a klubhoz, de azt még nem tudja, mennyi idő alatt tudja a saját képére formálni a csapatot.

Ezt nehéz előre megmondani, minden attól függ, mi hogyan leszünk képesek átadni a kellő üzeneteket, és a játékosok mennyire gyorsan fogadják be azokat. Természetesen az eredményesség nagyban a játékosok minőségétől függ. A legfontosabb, hogy mielőbb megismerjem őket, és miután már mindent értek majd, akkor kell néhány döntést hoznom a csapatról. Fontos, hogy jobb kondícióba hozzam a keretet, kiegyensúlyozott csapattá váljunk, ehhez meg kell találni a jó arányt a fiatalok és a tapasztaltak között. Két fontos dolgot kell megérteniük a játékosoknak: néha dominálunk kell, néha pedig a kontroll a legfontosabb, ezt a két dolgot egymás mellé kell magukban rakniuk. Ha minden összeáll, akkor pedig már azt a gondolatmenetet kell követni, amelynek végén egy kiemelkedő klub lehet Debrecenben.

A portugál edző karrierje döntő részét az utánpótlás-nevelésben töltötte, így került kapcsolatba Cristiano Ronaldóval.

1997-ben szóltak a Sportingtól, hogy nézzem meg őt Madeirán. Akkor 10 éves volt, természetesen nehezebben érvényesülhetett a nála idősebbek ellen. Elvittem a saját csapatomhoz, ahol egyből érződött, hogy különleges tehetség. Azonnal hívtam a Sportingot, hogy mindenképpen vigyék el, a lehető legkorábban, mert egy ilyen szintű tehetségnek náluk kell fejlődnie. Egy edzés után meggyőzött mindenkit Lisszabonban is. Négy évig voltam az edzője, a különböző korosztályos együtteseknél, majd a B-csapatnál is. Nem sokkal később felkerült a nagyokhoz, majd elvitte a Manchester United. A nemzeti válogatottnál éveken át dolgoztunk együtt, fiatal emberként ismertem meg, de a jó kapcsolatunk végig megmaradt, ami azóta is megvan, néha beszélgetünk.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz