Reagált a DVSC az elmaradt igazolásra: Az ügynökét is átverte a portugál játékos

A Loki cégvezetője szerint sportszerűtlen lépés volt a futballista részéről, hogy a Belenensesbe igazolt. 
Budai László 2017. február 1., szerda 9:50
A Loki cégvezetője szerint sportszerűtlen lépés volt a futballista részéről, hogy a Belenensesbe igazolt. 
Szerző: Budai László 2017. február 1., szerda 9:50

Honlapunk is beszámolt róla, hogy bár a DVSC már a CSZKA Szófiával és Diogo Vianával is megállapodott a játékos NB I-be szerződéséről, a labdarúgó az utolsó pillanatban mégis a portugál Belenenses együttesébe igazolt. Mindezt úgy, hogy a Loki már a labdarúgó ügynökénél alá is írta a szükséges papírokat.

A kellemetlen helyzetről dr. Róka Géza, a DVSC cégvezetője nyilatkozott.

Az elmúlt napokban éreztük, hogy a labdarúgó részéről időhúzás történik az ügyben. Sajnos, mint utóbb kiderült, a játékos egy másik klubbal is tárgyalt, és alá is írt hozzájuk - az ügynöke tudta nélkül. Diogo Viana jelenleg is Algarvéban tartózkodik, ahol együttesünk is készül (de nincs a Lokival az edzőtáborban), és ide korábbi állomáshelyéről, Szófiából is már a klubunkkal történt megegyezés alapján utazott el. Éjszaka tudtam meg az ügynökétől, hogy nem nálunk, hanem a Belenenses együttesében folytatja pályafutását. Hazájában lényegesen több pénzt keres majd, mint amit mi tudtunk ajánlani, holott az övé lett volna a legmagasabb fizetés a klubnál. Döntő volt nála, hogy otthon játszhat Portugáliában. Sportszerűtlen volt a játékos részéről, hisz már a bolgár csapatával is megállapodtunk. A kialakult helyzet jól mutatja, helyes klubunknak az a gyakorlata, hogy folyamatban lévő átigazolási ügyekről csak akkor adunk információt, amikor a végére érünk, és tényszerűen lezárjuk az adminisztratív folyamatokat is. Az átigazolási piacnak megvan az a sajátossága, hogy minden egyes folyamatban lévő tranzakció az utolsó pillanatig hordozhat magában kockázatokat – mondta Róka a dvsc.hu-nak.

Mobilról olvasod a csakfoci-t? Ezt olvasd el!

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz