Pályakezdő bíró a Loki EL-meccsén - nem kell belépőt fizetni

Csütörtökön továbbjuthat a DVSC.
Privacsek András 2016. július 4., hétfő 9:02
Csütörtökön továbbjuthat a DVSC.
Szerző: Privacsek András 2016. július 4., hétfő 9:02

A Debrecen csütörtökön 18 órakor fogadja a San Marinó-i SP La Fiorita együttesét a Nagyerdei Stadionban az Európa-liga 1. selejtezőkör visszavágóján, amit a magyar együttes 5-0-s előnnyel vár. Az új szezonban ez lesz az első tétmérkőzése a Lokinak hazai közönség előtt, és a klub úgy döntött, az összecsapást ingyen tekinthetik meg az érdeklődők.

Stavros Mantalos személyében görög játékvezető fújja a sípot a csütörtöki mérkőzésen. A 36 éves bíró idén nyáron lett tagja a FIFA-keretnek, így felnőtt nemzetközi mérkőzésen csütörtökön debütál. Eddig hazáján kívül mindössze két U17-es selejtezőt (Lengyelország-Montenegró és a Szerbia-Lengyelország) vezetett. (dvsc.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz