NB II: A Loki Siófokon folytathatja győzelmi sorozatát - a program

A 3. fordulót rendezik az NB II-ben. A Debrecen sorozatban harmadik győzelmére készül.
Privacsek András 2020. augusztus 9., vasárnap 14:22
A 3. fordulót rendezik az NB II-ben. A Debrecen sorozatban harmadik győzelmére készül.
Szerző: Privacsek András 2020. augusztus 9., vasárnap 14:22

A két győzelemmel kezdő Debrecen a két vereséggel rajtoló Siófok vendége lesz.

- Nyilván az volt a célunk, hogy az összes pontot megszerezzük az első két bajnokin – kezdte Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője a dvsc.hu-nak. – Egy jó rajt mindig sokat számít egy csapatnál, de nem szabad azt hinni, hogy minden rendben van, hisz vár még ránk 36 nagyon fontos mérkőzés. Elsőként a Siófok vendégeként lépünk pályára, biztos vagyok benne, hogy nehéz kilencven perc vár ránk – fogalmazott a Loki trénere, Kondás Elemér. – Nem szabad abból kiindulni, hogy a Balaton-parti együttes mind a két összecsapásán vereséget szenvedett, mert hazai pályán rendkívül veszélyes tud lenni. Nem lesz könnyű dolgunk, de természetesen azon leszünk, hogy minél jobb eredményt érjünk el Siófokon is. Örülünk, hogy ilyen szép számú szurkolósereg buzdít minket a találkozókon, természetesen ez sokat jelent a csapatnak.

Merkantil Bank Liga, 3. forduló:

17:30

Soroksár – Nyíregyháza
DEAC - Dorog

17:45

Siófok – DVSC (M4 Sport)

19:00

Kaposvár – Kazincbarcika
Ajka – Békéscsaba
Vasas – Csákvár
Szeged – Szentlőrinc
Gyirmót – Haladás
Szolnok - Budaörs

Szombaton játszották:

PMFC – ETO 2-2

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz