Fotó: dvsc.hu
Kettő plusz egyéves szerződést írt alá a Debreceni VSC-nél Charleston, aki legutóbb az FC Sfintulban játszott.
A DVSC-ben folytatja pályafutását a 24 esztendős Charleston Silva dos Santos.
A brazil származású, bal lábas belső védővel 2+1 évre írt alá a klub
- jelentette be csütörtök délután az NB I-es klub hivatalos oldala.
A 192 centiméter magas labdarúgó szülőhazájában kezdett el futballozni, a Recife és a CA Porto játékosa is volt, majd Brazíliából Bulgáriába (Carszko Szelo) vezetett az útja. Ezt követően Macedóniában a Vardar és a Makedonija együttesében szerepelt, utóbbiból igazolt július elején a moldáv élvonalban szereplő FC Sfintulba, ahonnan megvásárolta a Loki.
Charleston átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, csütörtökön pedig aláírta szerződését a DVSC-vel.
Olvastad már?
NB I: A Vidi is segítheti a BL-ben a Fradit
A csakfoci.hu értesülései szerint a Ferencváros elhalasztaná az NB I 2. fordulójára kiírt, MOL Fehérvár FC elleni bajnokiját.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
ETO
Selyem hosszabbított
2030-ig kötelezte el magát az ETO saját nevelésű védője, Selyem Bálint.