Korszakváltás a Lokinál: Elterjedt, hogy a magyar fociban sok pénz van - többet kérnek a légiósok

A Debrecen 1,2 milliárd forintból gazdálkodik jelenleg, amivel azonban nem versenyezhet a tehetősebb klubokkal, a Ferencvárossal vagy éppen a Videotonnal. Róka Géza cégvezető szerint a Loki nem a legjobb légiósokat tudja leigazolni.
Privacsek András 2017. január 31., kedd 10:42
A Debrecen 1,2 milliárd forintból gazdálkodik jelenleg, amivel azonban nem versenyezhet a tehetősebb klubokkal, a Ferencvárossal vagy éppen a Videotonnal. Róka Géza cégvezető szerint a Loki nem a legjobb légiósokat tudja leigazolni.
Szerző: Privacsek András 2017. január 31., kedd 10:42

Róka Géza, a DVSC cégvezetője, a DTV Esti Közelkép című műsorának volt a vendége, ahol beszélt a Loki igazolásairól, terveiről és a távozó játékosokról is.

A Debrecen már korábban bejelentette, hogy Szakály Péter, Geoffrey Castillion, Ognjen Djelmic, Kuti Krisztián és Balogh János távozik a klubtól.  A Debrecen vezetője beszélt az ő helyzetükről.

- Néhány játékostól tényleg szeretnénk megválni, közülük Kuti Krisztiánnak már megtaláltuk a csapatát, kilátások vannak a többiek esetében is, hogy kölcsön vagy végleges formában eligazoljanak. Nem egyszerű a helyzet, mivel élő szerződéssel rendelkeznek. Szakály Péter esete a legkülönlegesebb, kilenc évig volt a Loki kötelékében, sokat köszönhet neki a klub. Eljött azonban az idő, amikor mindkét fél számára észszerűbb a váltás. Az utóbbi időben már többször jelezte, hogy kipróbálná magát külföldön, úgy éreztük, hogy ez a megfelelő alkalom. Vannak kérői, rövidesen lezárul az ügye, hamarosan meglesz az új csapata, ha nem is feltétlenül külföldön. Kívülről nagytakarításnak tűnik, ami nálunk most történik, de muszáj kimondani, hogy korszakváltás él át a klub. Egy új szellemiségű csapatot szeretnénk építeni, amelyik más motivációs alapon működik majd, mint a régi.

 

Róka elmondta milyen igazolásokat tervez a Debrecen.

- A keret megerősítésénél figyelembe kell vennünk a költségvetésünket, ami most jelenleg 1,2 milliárd forint. Az elképzelésünk az volt, hogy szeretnénk egy középcsatárt, valamint egy jobb- és egy baloldali szélsőt. A bal szélre már megszereztük a kameruni Mengolót, a jobb oldalra pedig a portugál Viana érkezhet, akivel szóban már megállapodtunk mindenben, de a szerződést még nem írtuk alá.  Középre van egy Chukánk, akit tavaly szerződtettünk, de a sorozatos sérülések miatt nem tudott játszani, reméljük tavasszal a hasznunkra lesz. Ennek ellenére erre a posztra még akarunk igazolni. A mesternek egy jól kitapintható elképzelése van a játékról, ami a labdabirtoklásra épül, egy problémánk van, hogy a futballnak van egy olyan eleme, hogy góllövés, amiben mi sajnos nem állunk jól.  A legjobb az lenne, ha játékban lévő, gólokat szerző támadókat tudnánk igazolni, de az ilyen típusú futballisták számunkra megfizethetetlenek jelenleg.  Az utóbbi időben elterjedt Magyarországról, hogy van pénz, jól lehet keresni, ezért a külföldi játékosok elkezdtek többet kérni, így mi is kénytelenek vagyunk emelni az árszinten, mert egyébként nem tudnánk lépést tartani a vetélytársakkal. Azt beszélik, hogy ezeknél a kluboknál 18-20 ezer eurót is kereshetnek a légiósok, mi azonban nem tudunk ilyen fizetéseket biztosítani.

{div class:widget-box}{module Lájkolj minket!}{/div} A vezető beszélt a Loki jelenlegi helyzetéről is.

- Az elmúlt 12 évben a magyar klubfutballnak a Loki volt a zászlóshajója, az elmúlt időszakban azonban jelentős az átrendeződés, 3-4 csapat elhagyott minket, erre pedig a megfelelő válaszokat meg kell találnunk, hogy megerősödve jöjjünk ki ebből a harcból. Az elsődleges célunk természetesen az lenne, hogy magyar játékosokat igazoljunk, de nagyon értékessé váltak, amióta az ő szerepeltetésüket dotálja az MLSZ. Biztosan lesznek még érkezők, de azt nem tudom, hogy a középcsatár poszton kívül még melyik pozíciókba igazolunk. Jobbhátvédre például nem volt feltétlenül szükségünk, de Osváth Attila egy nagyon tehetséges játékos, ráadásul megérte őt idehozni. Tavasszal természetesen nem a kiesés elkerülése lesz a célunk, hanem az, hogy felzárkózzunk a tabella első feléhez.

lokiblog.eu készített egy hosszabb interjút Leonel Pontes vezetőedzővel

Mobilról olvasod a csakfoci-t? Ezt olvasd el!

Visszautasíthatatlan ajánlat Husztiért, Ciprusra igazolt a Vidi légiósa - hazai átigazolási hírek!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz