“Csak az első kapufáig néztem”

– Hányszor nézted vissza a Fradi elleni gólodat?

– Így, hogy mondták, hogy három kapufás volt, visszanéztem párszor. Meg a haverok is megosztották a közösségi oldalakon, ott is szembe jött velem néhány alkalommal.

– Te nem is érzékelted, hogy ennyire különleges találat lett?

Miután eltaláltam, csak az első kapufáig néztem, láttam, hogy a belső felére pattant, úgyhogy biztos voltam benne, hogy bemegy. Mentem is ünnepelni. Utána mondták, hogy onnan még a lécet is érintette. Még jó, hogy tényleg gól lett (nevet).

– Van szebb gólod?

– Amikor a Győrt vertük 0-3-ról 4-3-ra, akkor Stevanovicnak rúgtam egy szép gólt: eltekertem a hosszú felsőbe. De az nem volt ilyen kapufás. Úgyhogy mondhatjuk, hogy ekkora még nem volt.

– Pakson 10 gólig jutottál egy NB I-es szezonban. Most nyolcnál tartasz csak a bajnokságot tekintve. Rúgsz még hármat, hogy megdöntsd?

– Szerintem igen, de azt is aláírom, ha megnyerjük az összes meccset, és egyet se lövök.

– Mi az, ami miatt most ennyire elkaptad a fonalat?

– Nekem idő kell, hogy megszokjam a környezetet. Debrecenben most nagyon jó hangulat van, szabadon játszhatok, érkezik a gyermekünk is. Ebből a sok kicsi pozitív dologból pedig összeállt a jó forma. Élvezem a futballt. Közelebb is játszom a kapuhoz, több energiám van a támadásokra, nem futok annyit, nem kell például az ellenfél 16-osától előre szaladnom. Több erőm marad a befejezésre.

– Mennyire volt különleges, hogy több mint 10 ezren látogattak ki a Fradi ellen?

A csapat szerintem meg is lepődött az első 20 percben, visszahúzódva kezdett. Nem azért, mert megijedt a Fraditól, de sok fiatal még nem játszott ilyen hangulatú találkozót.

Utána azonban belerázódtunk. Bízom benne, hogy a jövőben is kilátogatnak ennyien vagy akár még többen.

– Egy kis községből, a vajdasági Adából származol. Milyen gyakran tudsz hazalátogatni?

– Most nehezebben, mert Debrecenben messze vagyok, én úgy szoktam mondani, hogy „a világ végén” (nevet). De havi szinten egyszer-egyszer azért sikerül. Jó hazamenni, ott vannak a szüleim, a barátaim, ilyenkor mindig feltöltődöm.

– Te vagy a község leghíresebb sportolója?

– Nem, innen származik például Sterbik Árpi, Kerekes Zsombi, Nagypál Tibi vagy Bajúsz Endi is.

– Sterbik hatására sosem akartál például kézilabdázó lenni?

– Amikor fiatal voltam, játszottam 2-3 évet, sőt, próbajátékon is voltam korosztályos szinten az akkor NB I-es Orosházánál. Sokáig kézilabdáztam a foci mellett. Ott is szélső voltam, futás előre, hátra, kontra…

“Imádkoztam, hogy idekerüljek”

– Honnan jött a nagy futószeretet?

– Régen nagyon sok futóversenyt nyertem. Az iskolában mindig én voltam az első, vajdasági szinten a harmadik is lettem. Mindig játszottunk az utcán, és sokat futottam, így megszerettem.

– Mennyire volt meg nálatok a grundjelleg?

Az utcában a falurészek csapatai játszottak egymás ellen. Sokat játszottam az idősebbekkel, igaz, sokat is kellett ücsörögnöm, mert elég vékony voltam. De nagyon örültem, amikor megengedték, hogy játszhassak. A mai napig emlegetik, hogy eleinte ők lökdöstek el engem, aztán szép fokozatosan elkezdtem focizni, megerősödtem, utána meg már én lökdöstem el őket (nevet).

– Egyértelmű volt, hogy Magyarországon akarsz futballozni?

– Szerintem nagyon sokan aláírnák, ha ide tudnának igazolni, nagyon nagy szó ez. Voltam Kúlán is az első osztályban, de Magyarország felé kacsingattam. Láttam, hogy Kerekesék is ott vannak, követtem a magyar bajnokikat.

Bíztam benne, hogy a sors ide fog hozni. Hívő vagyok, imádkoztam is, hogy idekerüljek.

– Az akkor első osztályú MTK-ba a szerb negyedik vonalból érkezték. Mekkora ugrás volt?

– Óriási, utánam próbajátékon volt még egy fiú, de ő nem tudott ott maradni. Sosem felejtem el, ahogy odamentem, lőttem egy négyest edzőmeccsen a Vecsésnek, aztán volt egy Budaörs elleni Ligakupa-mérkőzés. Garami Józsi bácsi a végén állított be, én pedig győztes gólt lőttem. Onnantól leigazoltak.

Fotó: www.dvsc.hu

“Bennem van a balkáni vér”

– Kit tartasz az NB I legjobb csatárának?

– Szerintem Lazovic a legjobb, nagyon rafinált, de nagyon jó játékos is. De meg kell, említenem Lanzafamét is.

– És magadat hova sorolnád?

– Mondjuk a TOP7-be, csak hogy ne átlagosat mondjak (nevet).

– Két igen rafinált játékost említettél előbb. Benned mennyire van meg ez a stílus?

Azért bennem van a balkáni vér, belémivódott ez a harapósság, az óriási győzni akarás, hiszen nagyon sokat fociztam szerbekkel. Ott tényleg vérre ment. Még ha nem is volt nagy tétje, csak meg kellett hívni a másikat egy-két karton sörre vagy üdítőre. Kőkemény csaták voltak. Sok hasznát is veszem ennek, amikor fáradt vagyok, a szív viszi előre az embert.

– Érződött nálatok bármilyen szerb-magyar ellentét?

– Nem érződött semmi, amikről esetleg írtak, hogy verekedések vannak vagy hasonlók, ezek egyáltalán nem voltak igazak nálunk. Rengeteg szerb vagy roma barátom volt ott. A vajdaságiak mások, nagyon jó emberek. Befogadóak és segítőkészek.

– Mekkora szerepe volt a karrieredben, hogy ki akartál törni a nehezebb körülményekből?

– Talán benne volt, igen. Épp most voltam kint, szerveztem egy buszt, hogy jöjjön el az utánpótlás, nézzék meg a Pallagi Edzőközpontot. A fiatalok fényképezték a műfüves pályákat, nem is láttak még olyat, meg egyáltalán, ennyi pályát egymás mellett.

Emlékszem, én anno nem is tudtam, hogy mi az a műfüves pálya. Mi csak a sárban és a pocsolyában fociztunk.

BUDAI LÁSZLÓ