Fotó: www.dvsc.hu

Kondás: "Több szempontból sem vagyunk könnyű helyzetben" – kevés a pihenő, közeleg az NB II-es rajt

A másodosztályú együttes vezetőedzője, Kondás Elemér arról is beszélt, hogy általában mindig megvolt a megfelelő felkészülési idő egy idény előtt, most nincs.
Nyikes Zoltán 2020. július 8., szerda 10:19
Fotó: www.dvsc.hu
A másodosztályú együttes vezetőedzője, Kondás Elemér arról is beszélt, hogy általában mindig megvolt a megfelelő felkészülési idő egy idény előtt, most nincs.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. július 8., szerda 10:19

Mindössze három hét áll a DVSC vezetőedzőjének, Kondás Elemérnek a rendelkezésére, hogy felkészítse csapatát az augusztus 2-án induló NB II-es bajnokságra. A Loki trénere a klubhonlapon beszélt arról, hogyan próbálja megoldani ezt a kivételes szituációt.

– Több szempontból sem vagyunk könnyű helyzetben. A játékosaink tizennyolc nap alatt lejátszottak hat mérkőzést, ráadásul kevés a pihenő, hisz vészesen közeleg az NB II-es rajt. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar labdarúgók játszhatnak, így a hat külföldi játékosunk nem lesz tagja a keretnek. A klubvezetés viszont azon dolgozik gőzerővel, hogy minél előbb pótolni tudja ezeket a futballistákat – fogalmazott Kondás Elemér. – Általában mindig megvolt a felkészülési idő egy idény előtt, most sajnos nincs. De nem lehet siránkozni, mert akkor nem haladunk egyről a kettőre. Meg kell oldani a feladatot és bízom benne, hamarosan együtt tud dolgozni a csapat. Több, kölcsönben lévő játékosunk visszatért, akik az edzőmeccseken bizonyíthatják majd, mennyit fejlődtek az elmúlt időben. Bízom benne, hasznos volt számukra a kitérő és úgy érkeztek vissza, hogy segíteni tudják az együttest a céljai elérése érdekében.

Olvastad már?
Ekkora lesz a Loki NB II-es költségvetése - megdupláznák az NB I-es nézőszámukat a kiesés után
Debrecen polgármestere, Papp László elmondta, mekkora lehet a Loki költségvetése az NB II-es idényben, valamint azt is, milyen nézőszámmal lenne elégedett az élvonalból való kiesés után.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz