A Boszniában született szerb játékos, Aleksandar Jovanovic összesen 163 tétmérkőzésen lépett pályára a Loki színeiben. A csupaszív játékost győzni akarásáért nagyon szerette a debreceni közönség – írja a dvsc.hu.

Büszke vagyok, hogy itt lehettem Debrecenben. Nagyon szép a város, hihetetlen a klub és a közönség, nagyon tisztelek itt mindenkit. Boldog vagyok, hogy öt évet eltölthettem a Lokinál. Köszönöm szépen, hogy én és a családom mindent megkaptunk ahhoz, hogy kiválóan éljünk itt. Otthon éreztem magam, kedves emberekkel találkoztam mindig. Sajnos a legutóbbi műtétem után kihagytam néhány hónapot, majd ezt követően már nem kaptam annyi játéklehetőséget, amennyit szerettem volna – kezdte Aleksandar Jovanovic a klubhonlapnak, majd köszönetet mondott a hajdúsági együttesnek.

A klubnak az a filozófiája, hogy fiatalokat épít be, és ezzel nincs is semmi baj. Tehetséges labdarúgók vannak a csapatban, nagyon szurkolok nekik a jövőben is. Úgy érzem, van még 1-2 jó évem a pályán, ezért döntöttem a váltás mellett. Szeretném megköszönni Szima Gábor elnök úrnak, valamennyi edzőnek, akivel együtt dolgoztam, játékosnak, akivel együtt futballoztam, és klubnál dolgozónak. További sok sikert kívánok a csapatnak, szurkolni fogok a Lokinak a továbbiakban is!

A klub megköszönte Jovanovicnak azt, amit a DVSC-ért tett, további pályafutásához pedig sok sikert kívánt. A DVSC elnöke, Szima Gábor a középpályás tétmérkőzései számával ellátott mezzel megköszönte Aleksandar Jovanovicnak azt az alázatot, amit a klub iránt tanúsított az itt eltöltött öt esztendő alatt.