Hidegzuhany! - értékelte a Loki vezetése a rajtot

Mielőbb kimozdítanák a csapatot az apátiából, amit a gyenge szezonkezdet okozott.
Mokány Lajos 2016. július 20., szerda 12:40
Mielőbb kimozdítanák a csapatot az apátiából, amit a gyenge szezonkezdet okozott.
Szerző: Mokány Lajos 2016. július 20., szerda 12:40

Dr. Róka Géza a DVSC Futballszervező Zrt. új cégvezetője a Debrecen Televízió egyik műsorában beszélt a rossz szezonkezdet hatásairól.

Pánikról nem beszélnék, de hidegzuhanyként ért minket az Európa Liga-meccs és a vasárnapi bajnoki eredménye is - nem így terveztük. De mindenki azon dolgozik, hogy kibillentsük a csapatot ebből az apatikus állapotból. Meggyőződésem, hogy egy jó állapotú DVSC képes ezt az eredményt megfordítani a nemzetközi porondon, még ha komoly előnye is van az ellenfélnek.

Arra a felvetésre, hogy a csapatot nem sikerült megfelelően megerősíteni, illetve várható-e még ezen a téren fejlemény, így reagált a cégvezető.

Azt tudni kell, hogy az átigazolási időszak augusztus végéig tart, időnk még bőséggel van. Viszont olyan játékost találni, aki minőségi erősítés is, valamint és anyagilag is klub lehetőségeihez igazítható, nagyon nehéz. Sajnos nem rendelkezünk olyan lehetőségekkel, mint a vetélytársak, de nem akarom erre fogni, mert ezzel szemben ott áll a Loki elmúlt 15 éve. Úgy gondolom, ha egy játékos a karrierjét szeretné idehaza építeni, és nem csak a pénz a fontos számára, akkor a DVSC-nél jó helyen van.

Róka Géza azt is elmondta, hogy főként az akadémiára az elmúlt napokban igazoltak elég sok 15-16 éves játékost, akik hosszútávon a klub erősségei lehetnek. Hozzátette, az első csapatba is szeretnének igazolni, ha valaki megfelel a kívánt minőségnek és anyagilag is megfizethető, azt az első pillanatban le fogják igazolni.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz