Furcsa nyilatkozatát magyarázza a Loki visszatérő játékosa: "Kiforgatták a szavaimat"

Igyekezett megvédeni magát, sőt, ellentámadásba váltott Tomas Kosicky, aki korábban úgy fogalmazott, hogy az NB I - bár fejlődik, de - a legrosszabb bajnokság, ahol megfordult eddig. A mégis visszatérő szlovák kapus szerint szavait kiforgatták, ő pedig soha nem is akart innen eligazolni.
Csakfoci Admin 2019. január 31., csütörtök 16:16
Igyekezett megvédeni magát, sőt, ellentámadásba váltott Tomas Kosicky, aki korábban úgy fogalmazott, hogy az NB I - bár fejlődik, de - a legrosszabb bajnokság, ahol megfordult eddig. A mégis visszatérő szlovák kapus szerint szavait kiforgatták, ő pedig soha nem is akart innen eligazolni.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. január 31., csütörtök 16:16

Mint ismert, január elején távozott a DVSC-től Tomas Kosicky, miután lejárt a szerződése, a klub pedig nem élt a hosszabbítás lehetőségével. Néhány héttel később azonban óriási fordulatot vett a szlovák kapus ügye, aki 2019. december 31-ig szóló szerződést írt alá, azaz mégis visszatért a hajdúságiakhoz.

Mindeközben hazájában, Szlovákiában tett egy érdekes és még mindig elérhető nyilatkozatot, mondván azokból a bajnokságokból, amelyekben ő játszott, "az NB I a leggyengébb", de egyértelműen fejlődik. Ezt a nyilatkozatát - amely aztán több helyen, így a csakfoci.hu oldalán is megjelent - most igyekezett semmissé tenni, illetve megmagyarázni a dvsc.hu oldalán. Kosicky-nek minden bizonnyal a szlovákiai cikkel lehet problémája, hiszen az azt tartalmazta, ami aztán magyarul is megjelent. Bár azt nem tudni, milyen fordítási hiba lehetett, amit említ, hiszen a szlovák lapnak nyilván szlovákul nyilatkozott.

- Először is nagyon sajnálom, ami történt, szeretném megmagyarázni. Kiforgatták a szavaimat. Akik ismernek, tudják, nem egy rosszat akaró, hanem egy jóindulatú srác vagyok. Ezért szeretném tisztázni azt, amit mondtam, és ami le lett fordítva, hisz ez a két dolog különbözik. Azzal szeretném kezdeni, amit a magyar bajnokságról mondtam. Azt kérdezték tőlem, milyennek látom az itteni bajnokságot. Mivel az olasz és a görög bajnokságban is játszottam már, azt feleltem, hogy azok erősebbek a magyarnál. De azt nem mondtam, hogy az itteni rossz lenne, sőt fejlődik. Ez egy jó, magas színvonalú bajnokság, de mint mondtam, összehasonlítva az eddigi bajnokságaimmal, azok erősebbek. Senkit sem akartam megbántani, nagyon sajnálom, hogy rosszul lett értelmezve a fordítás - fogalmazott a szlovák hálóőr.

Kosicky kitért arra is, miért távozott először Debrecenből. Erről egyébként ugyancsak beszélt otthon, akkor így fogalmazott:

– December elejétől kezdve zajlottak az egyeztetések a Debrecennel a közös folytatásról. Maradni akartam, jól éreztem magam ott, jóban voltam a srácokkal és az őszi szezon is jól sikerült. A másik oldal is érdeklődést mutatott, minden klappolt, megegyeztünk a folytatás részleteiről, de nem írattak velem alá szerződést. A papírnak már két napja meg kellett volna érkeznie hozzám, ezért megkérdeztem a sportigazgatót, hogy mi a helyzet. Ő tájékoztatott, hogy a tulajdonos meggondolta magát – magyarázta néhány hete az egyszeres szlovák válogatott kapus, majd hozzátette, már érkezése előtt tudta, hogy "a Loki tulajdonosa nehéz természet, de erre nem számított."

Ehhez képest a DVSC hálóőre most így nyilatkozott távozása, illetve visszatérése kapcsán:

- A tavalyi év végéig volt szerződésem a DVSC-vel, de utána nem tudtunk megegyezni az elnökkel. Körülbelül egy hónapig otthon voltam. Ez idő alatt az elnök úr és én is átgondoltuk a helyzetet. Újra beszéltünk, és meg tudtunk egyezni. Azt gondolom, mind a két fél elégedett lett, és örülök, hogy újra itt lehetek a srácokkal. Személyesen találkoztam az elnök úrral, akivel mindent letisztáztunk. Ami történt, azt magunk mögött hagytuk és kezet fogtunk. Újra üdvözölt engem a csapatban és sok sikert kívánt. Nincs köztünk semmilyen probléma, de igazából soha nem is volt. Igazából sosem akartam innen eligazolni, mert jól érzem magam itt. A családommal mindig jól éreztük magunkat Debrecenben. Tetszik a város és a srácok is nagyon kedvesek. Jó a csapategység, a mesterrel sem volt soha problémám. Boldog vagyok, hogy újra itt lehetek. Végezetül szeretném megköszönni az új lehetőséget. Szeretnék elnézést kérni a szurkolóktól is, akik hallották ezt a rosszul értelmezett interjút. Hasonló szavakat mondtam, de teljesen más értelemben. Bízom benne, hogy onnan tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk és minden jól alakul, és nagy dolgokat viszünk véghez együtt - mondta a klubhonlapnak.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz