Edzőmeccsek: Válogatott próbázóval szenvedett vereséget a DVSC

A DVSC ezúttal fiatal csapatával küzdelmes mérkőzést vívott a Kazincbarcika ellen.
Csakfoci Admin 2019. július 20., szombat 12:06
A DVSC ezúttal fiatal csapatával küzdelmes mérkőzést vívott a Kazincbarcika ellen.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. július 20., szombat 12:06

DVSC – Kazincbarcika 1-2

A Kazincbarcika ellen játszott felkészülési mérkőzést a DVSC csapata. Ezúttal is azok léptek pályára, akik Albániában nem, vagy csak keveset játszottak. A Lokiban lehetőséget kapott egy 23 éves nigériai válogatott csatár, Tunde Adeniji, aki korábban volt a Levszki Szófia játékosa is, legutóbb a kuvaiti Al-Nasr csapatában futballozott - tudósított a dvsc.hu.

A DVSC nagy mezőnyfölényben futballozott szinte végig náluk volt a labda, az ellenfél főleg védekezett, így nehezen tudtak helyzetet kialakítani. Azért néhány lehetőség adódott a KBSC kapuja előtt, a 14. percben például Damásdi jobb oldali beadását Adeniji lőtte fölé. A 19. percben kerültek helyzetbe először a vendégek, Ádám Ferenc távoli próbálkozását Kosciky kiütötte a léc alól. A 27. percben Csősz Richárd szabadrúgása ment el a kapu fölött. Az utolsó negyedórában áttevődött a játék a középpályára, a kapuk nem forogtak veszélyben.

A második félidő elején Györgyi Arthur szabadrúgását hárította a Kazincbarcika kapusa. A középpályásnak nem sokkal később újabb ígéretes szabadrúgása volt, ami fölé ment. A 60. percben 11-esből megszerezte a vezetést a KBSC, majd nem sokkal később Maruscsák Jan indult meg a labdával bal oldalon, több védőt is kicselezett, majd a balösszekötő helyéről a kapu közepébe lőtt. A 70. percben visszaszerezte a vezetést a vendégcsapat, Lukács Raymond 15 méterről, balról lőtt a hosszúba. A hátralévő időben a Loki harcolt az egyenlítésért, de az eredmény már nem változott.

DVSC 1. félidő: Kosicky – Bényei, Ujvárosi, Kinyik (Bene 35.), Barna – Bereczki, Csősz, Kóródi, Bévárdi – Damásdi, Adeniji.
DVSC 2. félidő: Hrabina – Lakatos, Kovács R., Ujvárosi, Bene – Györgyi, Kuti, Szabó Á., Maruscsák – Kerekes, Pintér

Kazincbarcika: Horváth L. (Fila 46.) - Varjas (Virág 60.), Heil, Fótyik, Farkas (Harangozó 60.) - Gábor (Oltean 46.), Krausz (Kercsó 60.), Kaprancai (Oldal 46.), Vajda – Ádám, Lukács

Gólszerzők: Olten - tizenegyesből 60., ill. Maruscsák 65., Lukács 70.

A teljes mérkőzés

Átigazolások
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Légiósok
Szalai Attila
A Hoffenheimtől a török Kasimpasában kölcsönben szereplő Szalai Attila menedzsere a Blikknek elmondta, a magyar válogatott hátvéd már a télen, de legkésőbb a nyáron végleg távozik a német csapattól.
Tovább az összes átigazoláshoz