DVSC: "Ez kevés csapatról mondható el az országban"

A korábban az Újpestet erősítő Loki-védő sok barátjával fog találkozni szombaton a Szusza Ferenc Stadionban, de szerinte a pályán ezt félre kell tenni. Pávkovics Bence ugyan épp az új támadót, Lacina Traorét nem ismeri igazán, ám tudja, mire számíthat.
Nyikes Zoltán 2019. április 26., péntek 21:23
A korábban az Újpestet erősítő Loki-védő sok barátjával fog találkozni szombaton a Szusza Ferenc Stadionban, de szerinte a pályán ezt félre kell tenni. Pávkovics Bence ugyan épp az új támadót, Lacina Traorét nem ismeri igazán, ám tudja, mire számíthat.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. április 26., péntek 21:23

A bronzérem szempontjából rendkívül fontos mérkőzést rendeznek szombaton az NB I 30. fordulójában, ahol a harmadik helyen lévő Újpest fogadja a mögötte azonos pontszámmal álló Debreceni VSC-t. A Loki hivatalos oldalán a korábban a lila-fehéreknél is megforduló Pávkovics Bence mondta el a várakozásait a rangadó előtt, valamint azt is elárulta, mit tart csapata legnagyobb erősségének.

– Most az a legfontosabb, hogy megszerezzük a harmadik helyet, hál'Istennek a saját kezünkben van a sorsunk – kezdte a védő.– Jól ismerem az Újpestet, három gyönyörű évet töltöttem ott. Sok barátom van, de a pályán nincs barátság, meg kell nyernünk a mérkőzést. Már új csatár játszik a kilences pozícióban, Soma (Novothny Soma Újpestről Dél-Koreába igazolt - a szerk.) már eligazolt onnan, az új játékost még nem igazán ismerem. De nem nagyon változott a taktikájuk, hétről hétre sok beadással játszanak, erre kell felkészülnünk.

Jó csapat vagyunk, fiatalok vagyunk. mindenki barátja a másiknak, ez a mi legnagyobb erőnk. Jó viszonyt ápolunk mindenkivel, kevés csapatról mondható el az országban, hogy ennyire jó a társaság

nyilatkozta Pávkovics.

Az Újpest–DVSC összecsapást szombaton 17 órai kezdettel rendezik a Szusza Ferenc Stadionban.

Átigazolások
Légiósok
Kelemen távozott
Ahogyan várható volt, elhagyta a román élvonalbeli Csíkszereda együttesét a klub korábbi csapatkapitánya, Kelemen Dávid.
Fradi
Kiszállt a Lazio
Az olasz sajtó tényként kezeli, hogy Tóth Alex nem a Lazio csapatába igazol.
Vidi/Mezőkövesd
Bartusz Dániel
NB II-es csapattól igazolt a Vidi.
Tovább az összes átigazoláshoz