Fotó: www.dvsc.hu

DVSC: Az NB III-as csapat játékos-pályaedzője lesz a klubikon – az NB I-ben is segíthet még

A Debreceni VSC harmadosztályú csapatánál folytatja pályafutását játékosként és edzőként is Mészáros Norbert, aki ha kell, az élvonalbeli együttesnek is besegít.
Nyikes Zoltán 2019. július 5., péntek 13:01
Fotó: www.dvsc.hu
A Debreceni VSC harmadosztályú csapatánál folytatja pályafutását játékosként és edzőként is Mészáros Norbert, aki ha kell, az élvonalbeli együttesnek is besegít.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. július 5., péntek 13:01

A Debreceni VSC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a klubot 14 éve szolgáló Mészáros Norbert a jövőben

a debreceniek NB III-as csapatánál dolgozik pályaedzőként, emellett játékosként is segíti az együttest.

Amennyiben az első csapatánál szükség lesz a rutinos védő játékára, a szakmai stáb rendelkezésére tud állni. A 39 éves játékos pályafutása során közel négyszáz tétmérkőzést játszott. Rutinjával, elszántságával sokat tud majd segíteni a fiataloknak.

Sokat köszönhetek a DVSC-nek, csodálatos éveket töltöttem itt, rengeteg szép élményben volt részem, ezért is örülök nagyon, hogy továbbra is számítanak rám a klubnál – kezdte Mészáros Norbert. – Az NB III-as kerettel én is elkezdtem a felkészülést, nemcsak játékosként szerepelek majd a csapatban, hanem pályaedzőként is dolgozom Szatmári Csaba vezetőedző mellett. Remélem, tapasztalatommal sokat tudok segíteni a fiataloknak, akiket innen már csak egy lépést választ el, hogy az első csapat tagjai legyenek, vagy esetleg máshol első- vagy másodosztályban futballozzanak. Bár Pápán születtem, és több városban is éltem már, de Debrecen került a legközelebb a szívemhez, nagyon megszerettem, itt képzelem el a jövőmet, itt szeretnék élni a családommal. Hálás vagyok a klubnak a lehetőségért, hogy játékosként és pályaedzőként is dolgozhatok tovább a DVSC-nél. Korábban amúgy is tervem volt az edzősködés, a mostani munkaköröm pedig kiváló lehetőség számomra a tanulásra, a szakma alapjainak az elsajátítására. Ha pedig az első csapatnál bármikor szükség lesz a játékomra, számíthat rám a szakmai stáb, és ugyanúgy mindent megteszek a pályán, ahogy korábban is mindig.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Fehérvár
Pető Milán
A Vidi szerződést hosszabbított Pető Milánnal, aki éppen az előző fordulóban szerezte meg első élvonalbeli találatát.
Debreceni VSC
Japán támadó a kiszemelt?
A haon.hu szerint Naoaki Senaga a Debrecen látókörébe került.
Fradi
Kongói csatár jön?
Franciaországban arról írnak, hogy a Partizani Tirana támadója, Archange Bintsouka érdekelheti az FTC-t. Az ulloi129.hu szerint a játékost valóban ismerik az Üllői úton.
Tovább az összes átigazoláshoz