Nincs könnyű helyzetben a Herczeg András által irányított DVSC, hiszen a hajdúságiak az elmúlt öt forduló alatt a megszerezhető 15 pontból csak négy pontot szereztek a bajnokságban. Ezek közül kiemelkedik a Ferencváros ellen elszenvedett kiütéses 6-1-es, valamint a legutóbbi fordulóban a kieső helyen álló Kaposvár vendégeként elszenvedett 4-1-es vereség, így a nyolcadik helyen telelnek a debreceniek.

A Loki játékosai az elmúlt időszakban többször is hangot adtak a csalódottságuknak, kiváltképp Haris Attila, aki elmondta, érződik rajtuk az önbizalomhiány, és ez megmutatkozik a testbeszédükben is. A fiatal középpályás mellett legutóbb az egyszeres válogatott hátvéd, Ferenczi János sem ment el a csapata sikertelensége mellett a Hajdú-bihari Naplónak tett nyilatkozatában.

Csapatként kapunk ki, csapatként győzünk. Nem csak a védelmen múlott ez az eredmény. Nyilván ott voltak hibák, és a védelem kapja a gólokat, viszont úgy érzem, hogy az egész gárda benne volt a vereségben. Így is megvoltak a helyzeteink, rúghattunk volna több gólt – kezdte a 28 éves védő, majd kitért arra is, mit kért tőlük Herczeg András a félidőben.

A félidőben átbeszéltünk mindent, úgy mentünk ki, hogy szerezzünk egy gólt az elején. Ehelyett a hazai csapat lőtt még egyet, 3–0 után már nehéz volt a helyzetünk. Viszont hamar tudtunk válaszolni a Rákóczi harmadik góljára, benne volt a játékunkban, hogy feljebb jöhetünk, de kihagytuk a helyzeteket, a Kaposvár pedig a végén még lőtt egyet.

Az, hogy mi volt a mostani vereségünk oka, nem tudom megmondani. Az egész őszi szezonunk ilyen volt. Muszáj javítanunk a későbbiekben, hogy ne kapjunk ennyi gólt, ugyanakkor a helyzetkihasználásunk katasztrófa.

Keressük a módot, hogy miként tudunk kilábalni ebből a helyzetből. Nem szeretnénk megint a kiesés elől menekülni, mint néhány évvel ezelőtt. A tavaszra össze kell szednünk magunkat és a felkészülés után egy jobb második idényt produkálni. Remélem, mindenki úgy jön vissza a felkészülésre, hogy rendben van fejben, illetve túltette magát az őszi szezonon. Azon kell lennünk, hogy egy jó tavaszt produkáljunk – fogalmazott a hajdúságiak labdarúgója.