A Loki magyar játékost hozna haza Romániából - elsőre nemet mondtak

Román sajtóhírek szerint a DVSC ajánlatot tett Bőle Lukácsért, amelyet azonban a játékos jelenlegi klubja elutasított.
Mokány Lajos 2017. január 11., szerda 7:36
Román sajtóhírek szerint a DVSC ajánlatot tett Bőle Lukácsért, amelyet azonban a játékos jelenlegi klubja elutasított.
Szerző: Mokány Lajos 2017. január 11., szerda 7:36

A Pro Sport szerint a magyar csapat 70 ezer euró körüli összeget (kb. 22 millió forint) ajánlott a 26 éves magyar középpályásért, de első körben erre nemet mondott a CSM Iasi.

- A Debrecen konkrét ajánlatot tett, de elutasítottam, mert a játékos ennél többet ér. Ha elfogadható összeget kínálnak érte, akkor elengedjük, nyitottak vagyunk az egyeztetések folytatására

- mondta a helyi sajtóban Florin Prunea, a CSM Iasi sportigazgatója.

A középpályásnak nyáron lejár a szerződése, ezért van részben eladási kényszerben jelenlegi klubja. Bőle Lukács 2014-ben igazolt Kaposvárról a román bajnokságba, Iasiban a drukkerek egyik kedvence, korábbi interjújában elmondta, a román drukkerek is nagyon kedvelik őt. Felmerült, hogy a bukaresti Dinamo is leigazolná.

Íme, Bőle Steaua ellen lőtt gólja:

Mint ismert, a DVSC hétfőn közölte, több eddigi alapemberétől megválhat, így például Szakály Pétertől is, Leonel Pontes 2-3 azonnal erősítést jelentő játékos érkezéséről beszélt.

A hazai átigazolási híreket ITT találod - kattints!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz