A Loki "gyűrűs" játékosa: "A következő meccsen sem veszem le, mert nem tudom"

Bár kezdőként játszott volna a Debrecen légiósa az MTK elleni találkozón, azonban a jegygyűrűje miatt kénytelen volt a kispadról figyelni a társakat. Erik Cikos elmondta, mi lesz a következőkben a gyűrűjének sorsa.
Csakfoci Admin 2018. augusztus 19., vasárnap 18:25
Bár kezdőként játszott volna a Debrecen légiósa az MTK elleni találkozón, azonban a jegygyűrűje miatt kénytelen volt a kispadról figyelni a társakat. Erik Cikos elmondta, mi lesz a következőkben a gyűrűjének sorsa.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. augusztus 19., vasárnap 18:25

Mint arról korábban beszámoltunk, a péntek esti Debrecen-MTK (3-3) bajnoki kezdési időpontja nem mindennapi jelenet miatt csúszott. A hajdúságiak légiósa, Erik Cikos jegygyűrűt viselt az ujján, amit nem tudtak leszedni, és így a hátvéd nem léphetett pályára. Helyette Kusnyír Erik játszott.

A találkozó után az érintett az M4 Sportnak nyilatkozott a történtekről.

Sosem történt még velem ilyen, pedig szerintem több mint három éve játszom ebben a gyűrűben. Sehogy sem tudtam levenni a kezemről, mondtam is a játékvezetőnek, azonban azt mondta, nem játszhatok így – kezdte az M4 Sportnak a 30 éves jobbhátvéd.

Elmondta: eddig még sosem ragasztotta le az ékszert, szimplán csak ebben játszott. Egy-egy alkalommal, például egy éve volt olyan játékvezető, aki megkérte, hogy ragassza le, de különösebb gond sosem volt ebből.

A jövő heti meccs előtt sem fogom levenni, mert egyszerűen tényleg nem tudom.

Szóval meglátjuk, mi lesz majd, de remélem, hogy a játékvezető úgy dönt, ha leragasztom, akkor mehet a játék – mondta bizakodva.

Majd viccesen hozzátette: "más esetben ennyi volt számomra a szezon."

Olvastad már?
Kassainak sem tűnt fel, hogy nem játszhatna a Loki "gyűrűs" légiósa - itt a szabály
A péntek esti bajnokin jegygyűrűje miatt nem léphetett pályára a Loki játékosa, Erik Cikos, megnéztük, mit mond a szabálykönyv ilyen esetre, illetve melyik játékvezetők hunytak szemet a szabálysértés felett.
Elolvasom
Címkék: #NB I #DVSC #Erik Cikos
Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Futács Márkó
A sportal.hu információi szerint Futács Márkó a Honvédnál folytathatja a pályafutását. A 34 éves, 3-szoros magyar válogatott csatár jelenleg szabadon igazolható, legutóbb az MTK-ban játszott.
Puskás Akadémia
Batik Bence
Az nb1.hu úgy tudja, nem hosszabbítják meg Batik Bence szezon végén lejáró szerződését. A korábbi Fradi-játékos helyét az angol harmadosztályú Charltonban játszó Terell Thomas veheti át.
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Tovább az összes átigazoláshoz