Fotó: www.dvsc.hu

A DVSC elnöke: "Az NB I-ben is versenyképes lenne ez a csapat" - elmondta, kit tart az egyik legjobb igazolásnak

Nyáron vállalta el a a város felkérésére a DVSC újjáalakuló igazgatóságának elnöki pozícióját Szabó Péter, aki a Hajdú-bihari Naplónak adott interjújában értékelte az eddigi időszakot, és a tervekről is beszélt.
Nyikes Zoltán 2020. szeptember 11., péntek 12:12
Fotó: www.dvsc.hu
Nyáron vállalta el a a város felkérésére a DVSC újjáalakuló igazgatóságának elnöki pozícióját Szabó Péter, aki a Hajdú-bihari Naplónak adott interjújában értékelte az eddigi időszakot, és a tervekről is beszélt.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. szeptember 11., péntek 12:12

Az eddigi tapasztalatok

"Azt látjuk, hogy a nézőszám folyamatosan növekszik. Ezt persze lehet fentebb tornászni, rengeteg lehetőség van még. A vasárnapi meccsekben van potenciál, igaz, főként téli alkalmakkor kissé nehezítheti a dolgunkat a hét legvégén tartott találkozó. Azt látjuk, hogy ki vannak éhezve az emberek a jó sportra, ezt meg kell lovagolnunk. Ha újra beüt a koronavírus, minket is érzékenyen fog érinteni, ekkor máshogy kell majd a szponzorokhoz és a szurkolókhoz viszonyulni, és új lehetőségeket találni a közelhozásukra" - mondta Szabó a haon.hu oldalon.

A szponzori tárgyalások

"Biztosan lesz mezszponzor, folynak tárgyalások különböző cégekkel.

Vannak kialakított csomagjaink, a legegyszerűbb verzióban akár bérleteket vásárolhatnak a vállalatok tőlünk. Összetett dolog a csapat sikeressé tétele, hiszen a marketingfeladatok mellett a játékosoknak is jól kell teljesíteniük. Ha ez a kettő találkozik és működik, akkor jönnek majd a szurkolók és a szponzorok is egyre többen."

A játékoskeretről

„A keretet tekintve persze nyitva van még az átigazolási időszak, nézelődünk még.

Azonban én úgy gondolom, a jelenlegi névsorral már vissza kell tudni kerülni az első osztályba.

Az más kérdés, hogy esetleg a januári időszakban átnézzük, ki hogy teljesített az addig eltelt hetek során, de legfőbb cél változatlanul az marad, hogy az NB I-be ne úgy lépjünk fel, hogy nyáron újra hat-hét játékossal kelljen bővíteni a keretet. Azt gondolom, hogy az első osztályban is versenyképes lenne ez a csapat, esetleg még egy csatár megszerzése lehet feladatunk a jelenlegi időszakban."

A DVSC eddigi szerepléséről

"Összetett a helyzet az eredmények tekintetében is, nem feltétlenül a nagyarányú győzelem minden mérkőzésen a cél. Ez egy sokkal küzdősebb bajnokság, és önbizalmat nyerhetünk a sokgólos meccsekből, de itt nem a nagy arány az elvárás, hanem alapvetően a megfelelő hozzáállás. Tisztelnünk kell minden ellenfelünket, de a lényeg, hogy minél többet hozzunk ki az összes mérkőzésünkből.

Nem fogunk mindig 5–0-ra nyerni, de a hajtás és a küzdés elengedhetetlen. Fontos, hogy legyen stílusa a csapatnak.

Későn állt össze az idei alakulat, így némi időre lesz szükség, hogy kialakuljon az a játék, amit ők szeretnének játszani. A stabilitás és az állandóság a futballisták szempontjából is fontos lehet, ki kell alakulnia a fix rendszereknek és stratégiának."

Kapcsolat az akadémiával

"A cél, hogy minél több Bényei-, Pintér-, Bárány- és Baráth-típusú játékost tudjunk felhozni onnan. Egyszerűbb ugyanis kinevelni őket, mint drága pénzért elhozni, így ebben az irányban mindenképpen kell elmozdulás. Egyre több a saját nevelésű játékosunk, ami a szurkolóknak is fontos dolog. Ha be tud épülni az említett négy játékos, és egy-kettő ember feljön még a következő években, akkor elég komoly mag épülhet a jövőre nézve. Az az igényünk az akadémia felé, hogy olyan játékosokat neveljen ki, akik ugyanabban a rendszerben tudnak játszani, amiben a felnőttcsapat is. NB I.-re kész játékosokat várunk el, illetve olyan tehetségeket, akik akár bevételt generálhatnak a DVSC számára. Amennyiben visszajutunk, a futballpiramis nagyon jó alap lehet a fiatalok felépítésében. Ezért a DEAC NB II.-ben maradására nagyon nagy szükségünk van, így megpróbáljuk őket a lehető leginkább támogatni."

Tőzsér Dániel az új szerepkörében

"Az ő feladata a sportszakmai részt irányítani. Reggeltől estig hajt és dolgozik a csapatért, profi és igazi sikerorientált hozzáállás ez, jól látszik, hogy sok időt töltött el nyugati nagy csapatokban. Új még, és neki is van mit tanulnia, de úgy gondolom, hogy kellő tapasztalattal csak egyre jobb lesz a pozíciójában.

Az egyik legjobb igazolásunk, ha lehet így fogalmazni.

Az átigazolásokat tekintve a szakmai oldal Dani és Kondás Elemér döntése, amit az elnökség jóváhagy egy anyagi részről."

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz