1,65 milliárdból esett ki majdnem a Loki: Szima szerint, aki pár éve 800 ezret kért, most 2 millió fölött remél

A Loki elnöke a drága magyar játékosokról, az elrugaszkodott igényekről, a régi-új koncepcióról és a klub eladásáról is beszélt.
Budai László 2017. július 5., szerda 14:17
A Loki elnöke a drága magyar játékosokról, az elrugaszkodott igényekről, a régi-új koncepcióról és a klub eladásáról is beszélt.
Szerző: Budai László 2017. július 5., szerda 14:17

A keret változásáról

- Szeretnénk a hiányposztokra, azaz a támadósorba és a védelembe egy-egy meghatározó játékost szerződtetni – kezdte a haon.hu-nak adott interjúját Szima. - Az érkezők mellett távozók is lesznek még, valószínűleg hat-hét labdarúgótól búcsúzunk a következő időszakban. De akik elmennek, nem meghatározó játékosok. Természetesen magyar futballistákat szeretnénk igazolni, annál is inkább, mivel a következő szezonban nem indulunk nemzetközi kupában, így mérkőzésenként csak három külföldi játékosunk léphet pályára. Viszont nem egyszerű minőségi magyar labdarúgót igazolni, mert a jó játékosoknak igen magas az ára. Példaként említeném, hogy megkerestünk egy NB II-ben játszó játékost, megkérdeztük a klubját, hogy mennyiért engednék el. A licit 50 millió forintnál kezdődött. Sajnos jelenleg nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ilyen áron tudjunk a második vonalból focistát vásárolni Nem beszélve az NB I-ről, ahol 80-100 millió forintnál kezdődik egy labdarúgó játékjogának az ára. Hiába szeretnénk magyar labdarúgókat, még az is megtörténhet, hogy külföldiek érkeznek erre a két posztra. Nagyon képlékeny a dolog, még bármi megtörténhet – mondta Szima, aki azt is elárulta: Dusan Brkovic közel kéthetes csúszással tért vissza, majd lejárt a szerződése, de így is van esély arra, hogy maradjon. A labdarúgó egyébként jelenleg sérüléssel bajlódik.

A játékosok fizetéséről

Amíg egy játékos pár éve megkeresett 800 ezer forintot, ma már ugyanez a futballista 2 millió fölötti összeget remél.

Egy külföldi labdarúgó 1-2 évvel ezelőtt 4 ezer eurót kért, napjainkban ugyanabból a csapatból jövő játékos, aki lehet nem is játszott annyit, mint amennyit a volt játékostársa, mégis 10 ezer eurós igénnyel áll elő.

Pontes menesztéséről

- A portugál edzőt már négy-öt fordulóval a vége előtt fel lehetett volna állítani a kispadról, anélkül, hogy a klubnak plusz kiadást jelentett volna. De nem tettük, mert úgy döntöttünk, ezt a bajnokságot vele visszük végig. Viszont az 5-2-es Honvéd elleni vereség után meg kellett változtatnunk a véleményünket. Végül bebizonyosodott, hogy jól döntöttünk, ugyanis magabiztos győzelmet arattunk a DVTK felett Herczeg András irányításával.

A klub iránt érdeklődőkről

- Soha életemben nem láttam (Evangelosz Marina­kiszt, az Olimpaikosz tulajdonosát), nem beszéltem vele. Most is megerősítem, mint ahogy azt korábban a klub hivatalos honlapján tettem: sem a múltban, sem a jelenben nem érkezett ajánlat a DVSC megvásárlására. Érdeklődés volt, de ez az üzleti titok kategóriába tartozik, így nem beszélhetek róla – jelentette ki Szima, aki azt is elmondta, Andy Vajna és Mészáros Lőrinc szerepvállalása semmilyen szinten nem került szóba, majd kitért arra, eladná-e a klubot: - Többször hangsúlyoztam, örülnék, ha összeállna több debreceni nagyvállalkozó, és megmutatná, hogyan kell focit csinálni.

Annyi kritika érte már a jelenlegi klubvezetést, hogy ideje lenne lépniük.  Amennyiben létrejönne egy ilyen konzorcium, akkor 0 forintért átadom a többségi tulajdonrészem.

Tehát akinek van elég bátorsága, hogy egy klubot irányítson, esetleg finanszírozzon, akkor nyugodtan jöjjön, gyorsan nyélbe tudjuk ütni az üzletet.

A klub költségvetéséről

- Az elmúlt esztendő kivétel volt, közel félmilliárddal többet költöttünk az elmúlt években megszokottnál. A kiadási oldal 1,1 helyett 1,65 milliárd forint volt. Ennek az összegnek a túlnyomó része az edzők és játékosok bérére, járulékára ment el. Az eredmény sajnos nem igazolta ennek a helyességét, hiszen majdnem kiestünk. Ez kemény tanulópénz volt, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy változtatni kell, visszatérünk a gyökerekhez, azaz debreceni szakmai stáb és főként hajdúsági kötődésű játékosok alkotják a Lokit a következő idényben. Nem tudom, hogy Szuk és Feltscher az egy-egy góljával, vagy Handzic a két találatával mennyire fog hiányozni, mert szerintem Takács Tamás, Tisza Tibor, Sós Bence vagy Bíró Péter is tud annyi gólt rúgni, amennyit az említett légiósok szereztek.

A teljes interjút ITT olvashatod el - kattints!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz