Doll szerint még nem késtek le céljaik eléréséről - ezt várják az edzők

Bódog Tamás a "minden sorozat megszakad egyszer" mondásban bízik a Paks elleni bajnoki előtt, Tamási Zsolt pedig az MTK nagy menetelésének kezdetéről beszélt.
Csakfoci Admin 2017. április 22., szombat 11:43
Bódog Tamás a "minden sorozat megszakad egyszer" mondásban bízik a Paks elleni bajnoki előtt, Tamási Zsolt pedig az MTK nagy menetelésének kezdetéről beszélt.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. április 22., szombat 11:43

Ma újabb hat mérkőzéssel folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei, este a harmadik fogadja az első helyezettet. Ezúttal is összegyűjtöttük, mit várnak a vezetőedzők a mérkőzéseket megelőzően.

NB I, 28. forduló

DVSC - HALADÁS 18.00

Leonel Pontes (DVSC): - A bajnokság utolsó mérkőzései kifejezetten kemények lesznek minden csapatnak. A tabellán csak néhány pont választja el a csapatokat egymástól, így végsőkig kiélezett mérkőzésre számítok. Ha fejben rendben leszünk, minden esélyünk megvan arra, hogy eredményesen zárjuk a bajnokságot. (dehir.hu)

Mészöly Géza (Haladás): - Arra számítunk, hogy óriási iramot diktálva próbálja megszerezni a győzelmet a DVSC, hiszen más lehetősége nincs. A Debrecen korábbi hazai mérkőzésein is ez volt tapasztalható: óriási lendülettel, nagy támadókedvvel és sok lövéssel futballoztak a hazaiak. Ráadásul jó játékosok alkotják a debreceni csapatot, és azt várom a szombati meccstől, hogy a hazaiak nagy iramban nekünk rontanak. Nekünk olyan stabil csapatnak kell lennünk a pályán, amivel meg tudjuk akadályozni ezeket a támadásokat. Illetve szokásunk, hogy mi azért támadni és gólt rúgni is szeretünk, ráadásul tudunk is, úgyhogy a stabil védekezés mellett a részünkről gólokat is várok is a meccstől. (haladasfc.hu)

MTK - VIDEOTON 18.00

Tamási Zsolt (MTK): - A bajnokságnak ahhoz a szakaszához érkeztünk, ahol zömmel olyan csapatokkal mérjük össze tudásunkat, akik más célokért küldenek. Három hazai és három idegenbeli mérkőzés vár ránk. A nagy menetelést a Videoton FC ellen kezdjük: ismerjük őket, tisztában vagyunk, hogy milyen célkitűzéseik vannak, de ezekre nem lehetünk figyelemmel. A helyzetünk olyan, hogy mindhárom pontra szükségünk van, ám ehhez harcosabb, agresszívebb játékra van szükség. (vidi.hu)

Henning Berg (Videoton): - Az MTK találkozóin jellemzően nem születik sok gól, ez a játékuk stílusából adódik. Igaz, hogy nem találnak sokszor az ellenfél hálójába, de nagyon kevés gólt is kapnak, így várhatóan egy szoros meccset játszunk majd ellenük mi is. Természetesen győzni megyünk az MTK otthonába, ahol a pálya talaján sem múlhat majd semmi. A múlt héten is három pontot szerettünk volna szerezni, jöttek is a helyzetek és minden statisztikában felülmúltuk a Mezőkövesdet, kivéve a legfontosabban, a gólok számában. A helyzetkihasználásban tehát javulnunk kell a múlt héthez képest. A téli edzőváltás hozott kis változásokat a kék-fehérek játékában, de tudjuk, hogy az akadémiájukról érkezett Tamási Zsolt is, aki jól ismerte a klub stílusát, a tradíciókat, így nagyjából azért hasonló MTK-ra számítok, mint ősszel. Részünkről jó hír, hogy Stopira a héten újra a csapattal tudott készülni, de a csapat összeállításáról többet most nem szeretnék mondani, a kezdés előtt egy órával majd minden kiderül. (vidi.hu)

MEZŐKÖVESD - ÚJPEST 18.00

Szivics Tomiszláv (Mezőkövesd): – A célunk nem is lehet más mint a győzelem, de nem azért, mert reszketve figyeljük a táblázatot. Mivel lendületbe jöttünk, a Debrecen és a Videoton ellen is harcos erényeket csillogtattunk, bizakodva várjuk a szombat esti 90 percet. Az Újpest rapszodikus csapat, kellemetlen ellenfél, és mivel soha nem lehet tudni, hogy melyik arcát mutatja, nehéz mérkőzésre számíthatunk. Bár a hajdúságiak ellen már elsütöttem azt a poént, hogy tizenegy katonát küldök a pályára, de most sem mondhatok mást. A fiúk elszántak, látom a szemükben a tüzet, ez pedig diadalt hozhat a konyhánkra. (boon.hu)

GYIRMÓT - FERENCVÁROS 18.00

Györök Tamás (Gyirmót, az eltiltott Urbányi István helyett): -  A Ferencvárosi TC minőségi, válogatott labdarúgók alkotják a játékos keretét. Ráadásul egyesíteni tudják a rutint és a fiatalos lendületet. Valami azonban most nem működik nálunk, de vannak ilyen periódusok is egy labdarúgó csapat életében. Egy nagyon feszült hangulatú találkozóra számítunk tehát, amelyen az a célunk, hogy az eddig mutatott játékunkat eredményesebbé tegyük. Tudjuk, hogy papíron nem sok esélyt adnak nekünk a Ferencvárosi TC ellen. Lehet, hogy az FTC elleni sikerünk meglepetés lenne, de bőven benne volt a győzelmünk lehetősége, a legtöbb tavaszi mérkőzésünkben. (gyirmotfc.hu)

Thomas Doll (Ferencváros):Nem számít, hogy a Gyirmót az utolsó a tabellán, csak magunkkal kell foglalkoznunk, nem azzal, hogy az elsővel vagy a sereghajtóval játszunk. Vissza kell térnünk a győztes útra, több koncentráció kell, és éhesebbnek kell lennünk a sikerre. Javítanunk kell a védekezésen, és ez sokkal fontosabb annál, minthogy az ellenféllel foglalkozzunk. Nem szabad hibáznunk, mindenkinek harcolnia kell a saját posztján. Nem lehet egy percre sem hátradőlni, vissza kell szereznünk az önbizalmunkat. Hat hetünk van hátra, és jelenleg nem ott állunk, ahol szeretnénk. Még nincs késő elérni a céljainkat, keményen kell dolgoznunk. (fradi.hu)

PAKS - DVTK 18.00

Csertői Aurél (Paks): - Ha sikerülne nyernünk a DVTK ellen, márpedig ez a célunk, akkor az azt jelentené, hogy stabilizálni tudnánk helyünket a középmezőnyben, és minden bizonnyal megtartanánk a jelenlegi pozíciónkat a tabellán. De ez nem lesz egyszerű feladat, mivel ellenfelünkről köztudomású, hogy szervezett, erős csapat. Ne tévesszen meg senkit a tabellán jelenleg elfoglalt helyük. Ettől függetlenül győzni szeretnénk, hiszen sok meccs van még hátra, és mivel szoros a mezőny minden egyes pont nagyon sokat számíthat majd a bajnokság végén. (paksifc.hu)

Bódog Tamás (DVTK): - A csapattal átbeszéltük, hogy mi volt az, ami az elmúlt hétvégén nem működött és biztos vagyok abban, hogy ez egy másik mérkőzés lesz. Erre a hétvégére kipihentek leszünk, nem volt hétközi meccsünk, egész héten a Paksra készültünk. Egyszer minden sorozat megszakad, azon leszünk, hogy a Paks hazai veretlensége is megszakadjon. Egy masszív, jól védekező, sokat futó csapattal fogunk találkozni. (dvtk.eu)

VASAS - BUDAPEST HONVÉD 20.30

Michael Oenning (Vasas): - A szombat esti mérkőzéstől színvonalas és kiélezett taktikai csatát várok. Jól ismerjük ellenfelünket, sokat elemeztük a játékukat, több találkozójukat a helyszínen tekintettük meg. Ráadásul még a 2016 nyári felkészülés során megmérkőztünk a Honvéddal Kispesten, amikor kísérleteztünk a háromvédős rendszerrel, a 3-4-3-as szisztémával, ami mellett végül  megmaradtunk, és amivel,az ősszel rendre megleptük ellenfeleinket. Tisztában vagyunk azzal, hogy kiválóan képzett, veszélyesen játékosai vannak a Honvédnak, ám nem tervezzük, hogy külön embereket állítanánk rájuk. Van jó néhány hiányzó alapemberünk, az eltiltott Remili, Ristevski és Manjrekar, ám bízom abban, hogy a posztjaikon pályára lépők kiválóan teljesítenek majd. Viszont nagy örömet okozott a csapatnak, hogy Hangya Szilveszter eltiltását mérsékelték, így pályára léphet szombaton este. Mondanom sem kell, hogy ő milyen fontos láncszeme csapatunknak. A játékosaimat a rangadók inkább feldobják, ezért bizakodó vagyok, a mi szempontunkból eredményes, felszabadult játékot és sikeres mérkőzést várok. (vasasfc.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz