FTC-Paks 2-2

Thomas Doll (FTC):

Nagyon csalódottak lehetünk a teljesítményünk láttán, hiszen hatalmas önbizalommal léphettünk volna pályára, miután tízszer nyertünk otthon. Kívülről úgy nézett ki, hogy volt pár játékos, aki megelégedett azzal, hogy ott játszik, ahol nem fáj neki.

Amit megbeszéltünk a meccs előtt – a Paks mélyen védekezik, bele kell mennünk az egy az egy elleni párharcokba, széleken indítanunk kell -, az nem valósult meg. Szinte lassított felvételként nézett ki az egész mérkőzés, így némelyik játékos bizonytalanabbá vált. Egy nullánál rögzített helyzetből kaptunk gólt, ami elfogadhatatlan. Nem láttam még olyat, hogy egy játékos mögött védekezünk. A második félidőben a srácok mindent megtettek az egyenlítésért, teljes erőbedobással küzdöttek, de támadásból keveset láthattunk. Gyakorlatilag ilyen teljesítményt nyújtva nehéz lesz megnyerni a bajnokságot. Ha szép futball nem is volt, a második félidőben keményen küzdöttünk, hogy legalább az egyenlítés meglegyen. Ezzel együtt is azt mondom: szerencsénk volt, hogy legalább a 2-2-es döntetlent elértük.

Csertői Aurél (Paks): – Az elmúlt két mérkőzéshez képest jól játszottunk, mentálisan odatettük magunkat, erre lehet építeni a következő meccsekre.

Diósgyőr-Puskás Akadémia 0-1

Bódog Tamás (Diósgyőr): – Ismét nem sikerült, csalódottak vagyunk, mert nem volt olyan a játékunk, amilyennek lennie kellett volna. Sajnos, amit elterveztünk, azt nem tudtuk megvalósítani, mert labda nélküli mozgások nélkül nehéz helyzetet kialakítani. A második félidőben kitámadtunk, próbáltuk az ellenfelet hibára kényszeríteni, ebből adódott az ellenfélnek is helyzete. Bosszantó – amellett, hogy a Puskás több helyzetet alakított ki -, hogy pontrúgásból kaptuk a gólt, pontrúgás után alakult ki nagy helyzetük, nem is egy, hanem kettő. Ezeket a szituációkat koncentrációval a legkönnyebb kivédekezni. Korábban azt mondtam, pontrúgásból lehet előnyt kovácsolni, de pillanatnyilag az ellenfél teszi ezt. A bekapott gól után megzavarodott a csapat, pillanatnyilag az a legnagyobb gond, hogy nem tudtunk annyit hozzátenni a játékhoz, hogy eljussunk a kapuralövésekig. A második félidőben a hozzáállás megvolt – ez az alap -, de az akarattal erőlködés párosult. Amikor Diósgyőrbe érkeztem, sokkal nehezebb volt a helyzet.

Akkor én adtam lendületet, bízom benne, hogy most is megkapjuk ezt az új lendületet azzal, hogy hazatérhetünk az új stadionunkba. Ugyanazt tudom mondani, mint korábban: a jövő héten és azt követően is nyerni kell.

Pintér Attila (Puskás A.): – Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen szerdán olyan eredményt értünk el a Magyar Kupában, hogy rajtunk múlik a továbbjutás. Mindkét csapat számára nagyon fontos volt a mai találkozó. Aki itt volt, az láthatta, hogy végig a mi akaratunk érvényesült, 1-0-ás vezetésünknél is újabb gólokat lőhettünk volna. Sajnos ez nem sikerült. Ilyen erőbedobással, ilyen fegyelmezetten, ilyen sok lehetőséget kialakítva játszani mindenféleképpen öröm. Remélem, ha nem lesznek hétközi mérkőzések, akkor ezekből a helyzetekből sokkal többet ki tudunk használni. Sok sikert kívánok a DVTK-nak! (dvtk.eu)

Vasas-Mezőkövesd 0-0

Michael Oenning (Vasas): – Szerettünk volna nyerni, ez nem sikerült. Látni lehetett, hogy próbáltunk 90 percen keresztül dominálni, talán több helyzetünk is volt. A legutolsó tartalékainkat éljük fel, ezért is akadt több hiba. Hat mérkőzésünk van még hátra, meg tudjuk csinálni, a saját kezünkben van a sorsunk. Még összesen 18 pontot lehet gyűjteni, nagyon szoros a mezőny, majd a végén derül ki minden. Berecz a vádlijára kapott rúgást, egyelőre nem tűnik súlyosnak, reméljük, gyorsan visszatérhet.

Tóth László (Mezőkövesd):Egyik csapatnak sem jó ez a döntetlen, nagy sztressz volt, emiatt nagy hibák akadtak a döntő szituációkban. Több helyzetünk volt, de ezt a stresszhelyzetet el kell tudnunk viselni. Az marad bent, aki higgadtabb lesz. Remélem, jövő héten elmozdulunk a kiesőhelyről és ott is maradunk. Végig mi domináltunk, mutattuk, hogy futballozni szeretnénk. A Vasas pontrúgásokból volt veszélyes. Nem vágunk eret magunkon a döntetlen miatt, lehet, hogy a végén valamelyik csapatnak hiányozni fog a két pont.

Haladás-Balmazújváros 0-0

Michal Hipp (Haladás): – Ahogy közelítünk a bajnokság végéhez, minden mérkőzésnek egyre nagyobb a jelentősége. Ennek tükrében ma a győzelem volt a célunk. Aktívan kezdtünk, és úgy gondolom, az egész mérkőzés folyamán jó iramú focit láthattunk. A fő gond mindkét oldalon a befejezésekkel volt. Készültünk a Balmazújváros kontrajátékára, viszont sok labdát vesztettünk, ezért alakult ki sok rohangálás, oda-vissza játék. A sérülések miatti hosszabb szünet miatt kissé elvesztettük a lendületünket, de a hajrában is próbálkoztunk a gólszerzéssel. Nagyon bízom benne, hogy Gyurján Márton sérülése nem súlyos, és mielőbb visszatérhet közénk. Összességében csalódott vagyok, de igazságosnak mondható a 0-0-s döntetlen.

NB I: Eszméletét vesztette a kapus a durva ütközés után, mentő vitt el két játékost – videó

Horváth Ferenc (Balmazújváros):Elfogytak a csatáraink… Ez nagy probléma lehet a jövőre nézve.

Viszont minden pályára lépő hős volt a mai napon: ezer sebből vérzünk, mégis van karaktere, tartása a csapatunknak. Közelebb álltunk a győzelemhez, jobbak voltunk, bár a Haladás is jól összerakott csapat benyomását keltette, látszik, hogy igazi szakember foglalkozik velük.

Sokat birtokoltuk a labdát, a gól hiányzott, de ettől még nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Hozzáteszem: számunkra minden egyes forduló, ami után nem vagyunk kieső helyen, siker.

Honvéd-Újpest 0-0

Supka Attila (Honvéd):Nagyjából megvalósítottuk, amit szerettünk volna, azaz, hogy támadólag lépjünk fel. Az első félidőben volt egy olyan szituáció, ami vagy gól, vagy nem.

Mi megnéztünk egy videófelvétel, az alapján szabályos gól lett volna. Volt egy kapufa, amiből szintén gólt szerezhettünk volna, majd a második félidőben szintén a gólvonalról mentett az ellenfél.

Sajnos nem sikerült eredményesnek lennünk, de az pozitív, hogy az ellenfélnek nem volt komoly helyzete.

NB I: Kassaiék sorsdöntő helyzetben nem ítéltek gólt a Honvéd-Újpesten – videó

Nebojsa Vignjevic (Újpest): – Nem volt egy szép mérkőzés, de nagyon sok harcot és kemény munkát láthatott a közönség. Akadt néhány lehetőség mindkét kapu előtt, de a csapatok ezen az összecsapáson többet foglalkoztak a védekezéssel, mint a támadásépítéssel. Szeretnék gratulálni a fiúknak, különösen a második félidei teljesítményük miatt, akkor sokkal agresszívebben, jóval szervezettebben futballoztak, míg az ellenfél inkább az első 45 percben uralta a játékképet. (ujpestfc.hu)