Nikolic: "Az utolsó 3-4 percben aggódtam egy kicsit"- Fernando szerint a Diósgyőr pontot érdemelt

A Diósgyőr szakvezetője elégedett volt azzal, hogy játékosai a Vidi ellen a begyakorolt dolgokat adták vissza a pályán, de sajnálta a kimaradt a helyzeteket. Marko Nikolic szerint hozzá kell szoknia csapatának az erőltetett menethez.
Dudás Gábor 2018. szeptember 30., vasárnap 21:09
A Diósgyőr szakvezetője elégedett volt azzal, hogy játékosai a Vidi ellen a begyakorolt dolgokat adták vissza a pályán, de sajnálta a kimaradt a helyzeteket. Marko Nikolic szerint hozzá kell szoknia csapatának az erőltetett menethez.
Szerző: Dudás Gábor 2018. szeptember 30., vasárnap 21:09

TABELLA: Az NB I állása itt!

Így látták az edzők a vasárnapi Diósgyőr - MOL Vidi FC NB I-es bajnokit (0-1).

Fernando Fernandez (DVTK): - Nagyon jó mérkőzést láttunk, ahol mindkét csapat igyekezett jó focit játszani, és meg szerette volna szerezni a 3 pontot. Gratulálok a játékosoknak, mert az egész héten gyakoroltakat próbálták megvalósítani. Készültünk a kontratámadásokra, mert a Vidi szélső védői sokat támadnak, és van mögöttük terület. A második félidőben két-három tiszta kontrát is vezethettünk, még 0-0-nál is megszerezhettük volna a vezetést, ha pontosabb passzokkal, gyorsabb játékkal tudjuk befejezni.

A Vidi elleni meccsekben benne van a győzelem, a döntetlen és a vereség is, ma az utóbbi történt, de legalább egy pontot megérdemeltünk volna.

Marko Nikolić (Vidi): - Nagyon jó érzés Miskolcon játszani, másodszor járok a csodaszép új stadionban, jó hangulat, igazi foci atmoszféra fogadott ezúttal is minket. Megérdemeltük a győzelmet, a mérkőzés első felében mi voltunk a jobbak, csak a gólszerzés nem sikerült. A győzelem érdekében vállaltunk némi kockázatot, Fiola helyett a támadóbb szellemű Milovanov állt be. Gratulálok a játékosaimnak, mert kemény szériában vagyunk, egy hét alatt a harmadik győzelmünket arattuk a Cigánd a Mezőkövesd és a DVTK ellen. Gratulálok a hazai csapatnak is, mert jó mérkőzést játszottunk.

Igazából az utolsó 3-4 percben aggódtam egy kicsit, mert a futball íratlan szabály szerint a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat, szerencsére most nem ez történt.

Nincs sok időnk ezen a mérkőzésen gondolkodni, mert jön a következő, és december 14-ig így is lesz. (Forrás: dvtk.eu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz