„Fényévekre vagyunk a bombaformától” – Bódog elmondta, miért csalták direkt a futballt

A Diósgyőr vezetőedzője új csatárától sokkal többet vár, az első hely ellenére pedig közel sem elbizakodott.
Budai László 2017. augusztus 4., péntek 17:52
A Diósgyőr vezetőedzője új csatárától sokkal többet vár, az első hely ellenére pedig közel sem elbizakodott.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 4., péntek 17:52

Sajtótájékoztatót tartott a Balmazújváros elleni mérkőzés előtt a Diósgyőr. Bódog Tamás az eseményen arról is beszélt, hogyan csalták a futballt legutóbbi meccsükön. A Diósgyőr akkor végül 3-0-ra nyert a Haladás ellen.

Menet közben, a szünetben azt mondtam: akkor most befejezzük azt a játékot, amit addig játszottunk. Az első negyedórában tudatosan visszaálltunk, csaltuk a futballt…

– idézte Bódogot a boon.hu. – Nem akartunk kimenni, mert tudtuk, a Haladásnak megvan az az erénye, erőssége, hogy ha letámadja őket valaki, akkor a gyors embereik révén az ellenfél mögé tudnak kerülni, felrúgják a labdát, és ezt el akartuk kerülni. Ez be is vált. A második félidőre cseréltünk, amivel felgyorsult a játékunk, feltoltuk a védelmi vonalunkat, ezáltal váltunk veszélyesebbé. Magasabban védekeztünk, a szűkítések megvoltak, a területlezárások, a tolódások megvoltak, agresszívek voltunk, az ellenfél térfelén nagyon sok labdát szereztünk. Az, amit megbeszéltünk a meccs előtt, „ült”, a második félidőben pedig sikerült felőrölni az ellenfél energiáit.

„Fényévekre vagyunk a bombaformától”

Bár a Diósgyőr három forduló után vezeti az NB I-et, Bódog közel sem elbizakodott.

- Attól mi még fényévekre vagyunk, hogy bombaformában legyünk, mert látom a hibákat, a játékosok ugyanúgy tudják, hogy miken kell, lehet javítani és fogunk is javítani. Az, hogy pillanatnyilag az első helyen vagyunk, az nem bombaformát jelent, hanem egy pillanatfelvételt, ami egy kőkemény munkának az eredménye, de még nem vagyunk ott, ahol szeretnénk lenni.

Több kell a csatártól

Egyelőre nem hálálta meg a bizalmat Nikolaos Ioannidis, aki háromszor is kezdett, de mindháromszor lecserélte edzője.

Ioannidis természetesen nem azzal az utasítással lépett pályára, hogy nem veszélyeztetheti a kaput… Az lenne a dolga, hogy egy kicsit veszélyesebb legyen, úgy gondolom, neki még időre van szüksége.

A felkészülés végén csatlakozott, tisztában vagyunk azzal, hogy számára nem egyszerű a szituáció, de többet várok tőle, de több is fog tőle jönni. Azért van itt, hogy bizonyítson.

A szakmai munka felelőse a Jagodinskis–Daushvili–Nemes hármas jelenére, jövőjére vonatkozó kérdésre hozzáfűzte: pillanatnyilag edzenek, próbálják tartani a formájukat, van még szerződésük, azon dolgoznak, hogy a feleknek a lehető legjobb megoldás szülessen. Van még egy hónap, meglátják, miként fog alakulni a sorsuk.

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz