A Diósgyőr előtt adódott az első helyzet egy szöglet után, a kipattanót Tóth Barnabás ollózta centikkel a kapu fölé – derül ki az mtkbudapest.hu összefoglalójából. A hazaiak részéről viszont Vass Patrik gyorsan betalált, de lesről.

Kiegyenlített mezőnyjáték után az MTK szerezte a vezetést a félidő közepén: Lencsét akasztották a tizenhatoson belül, Bognár pedig magabiztosan értékesítette a tizenegyest (1-0). Ezt Varga Bence nagy védése követte,  Orosz Donát 25 méteres lövésénél a léc alól mentett nagyot. Mindkét csapat ment előre a folytatásban is, Bognár előtt adódott nagyobb helyzet, aki szép cselek után emelt 17 méterről a léc fölé.

Lencse is növelhette volna az előnyt: egy szép kiugratás után kilépett, majd ballal 11 méterről kevéssel a léc fölé helyezett – újabb gól így nem esett, MTK-előnnyel fordultak a csapatok.

A második félidő elején Szabó Be. 20 méterről lőtt nem sokkal a léc fölé. A folytatásban főleg a mezőnyjáték dominált, a végén még növelhette volna az előnyét a kék-fehér csapat: Szerencsi ugratta ki Zuigebert, éles szögből lőtt a szélső, viszont a védők szögletre mentettek  a gólvonal elől, így végül 1-0 lett a végeredmény az MTK javára.

MTK Budapest – DVTK 1-0 (Bognár büntetőből)

DVTK: Bukrán – Orosz D., Ndzoumou, Tamás, Vági – Ternován, Szabó Be. – Shestakov (Hasani, 74.), Tóth Ba. (Zsolnai, 46.), Óvári – Bacsa.