Fotó: www.dvtk.eu

DVTK: "Azon vagyunk, hogy minőségileg javuljon a keret" - Belgrádban készül a támadó

A Diósgyőr vezetőedzője, Feczkó Tamás nagyon örülne annak, ha a csapat eredményei miatt a szurkolók tavasszal is olyan szép számban látogatnának ki a mérkőzésekre, mint az őszi utolsón.
Nyikes Zoltán 2020. január 4., szombat 14:50
Fotó: www.dvtk.eu
A Diósgyőr vezetőedzője, Feczkó Tamás nagyon örülne annak, ha a csapat eredményei miatt a szurkolók tavasszal is olyan szép számban látogatnának ki a mérkőzésekre, mint az őszi utolsón.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. január 4., szombat 14:50

A DVTK is megkezdte a felkészülést a bajnokság január 25-én rajtoló tavaszi szezonjára, és ahogyan arról korábban beszámoltunk, az első edzés előtti sajtótájékoztatón Feczkó Tamás vezetőedző bejelentette, hogy Bacsa Patrik, Szabó Bence, Tóth Barnabás és Zsolnai Richárd is kölcsönben folytatja pályafutását.

– Tavaly négy hét volt a felkészülési időszak, most három – idézi a DVTK vezetőedzőjét a klubhonlap. – Mi olyan program alapján dolgozunk, hogy ez nem okozhat problémát. Amikor megérkeztem, hat játékosnak megköszöntem az eddigi munkáját, most négyet kölcsönadunk,

ez tíz, és eddig négy érkezett, ezért azon vagyunk, hogy minőségileg javuljon a keret állapota.

Hysen Memolla már decemberben aláírta a szerződését, így velünk kezdi meg a felkészülést, ő az első igazolásunk. A fiatalok közül Farkas Marcell, Szűcs Kornél és Zsiga Máté is felkerültek az első csapat keretéhez. A korábban sérüléssel bajlódó Joachim Adukor szintén a csapattal készül már. Egyetlen sérültünk van, Makrai Gábor, aki jelenleg Belgrádban egy helyi térdspecialistánál készül, bízunk benne, hogy sikeresen. A szakember azt ígérte, hogy hat hét alatt rendbe rakja, de ha ez nyolc hét lesz, akkor sem leszünk elégedetlenek.

Feczkó hozzátette, a céljuk az, hogy minél sikeresebben tudjanak szerepelni a tavaszi szezonban, és ne kelljen az utolsó fordulóig izgulni, mint ahogy az elmúlt három évben történt, sőt, szeretnének még előrébb végezni a bajnokságban annál, ahol éppen most állnak.

– Szeretnénk az utolsó mérkőzés hangulatát átmenteni a tavaszi meccsekre, hiszen olyan hangulatban tudtunk mérkőzést játszani,

ami magyar pályán nagyon ritka, de Diósgyőrben ez mindig alap.

Ezért én nagyon örülnénk annak, ha a csapat eredményei miatt a szurkolók tavasszal is ilyen szép számban látogatnának ki a mérkőzéseinkre és úgy tudnának boldogan távozni, hogy győztes meccsek is vannak, nem csak egy félidei jó játék, mint a Ferencváros ellen legutóbb. Ennek érdekében mindent el fogunk követni – mondta a DVTK vezetőedzője.

Átigazolások
Légiósok / Ferencváros
Lisztes Krisztián
Egy frankfurti lap szerint Lisztes Krisztián németországi jövője is tét lehet a Ferencvárosnál eltöltött kölcsönidőszaka alatt.
Légiósok
Gulácsi nagy riválisa távozhat
Ha hosszabbít Gulácsi Péterrel az RB Leipzig, belga kapusriválisa valószínűleg távozik a német csapattól a Sky szerint.
Ajka
Az edző után a klubvezetőt is leváltották
Bujtor Balázs lett az FC Ajka Kft. új ügyvezetője, aki Soós Imrét váltja a poszton.
Tovább az összes átigazoláshoz