Diósgyőrből igazolt egy fővárosi klub

Nikházi Márk három évre ír alá új együtteséhez.
Budai László 2017. január 4., szerda 13:02
Nikházi Márk három évre ír alá új együtteséhez.
Szerző: Budai László 2017. január 4., szerda 13:02

Az MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy végleg megveszi a Diósgyőrtől Nikházi Márkot, aki három évre ír alá. A játékos a nemrégiben kinevezett Tamási Zsolt vezetőedző kifejezett kérésére kerül vissza a kék-fehérekhez. Nikházi a Sándor Károly akadémián nevelkedett 15 éves korától, Tamási Zsolt is innen ismeri a labdarúgót, akinek nevelőedzője is volt.

A játékos korábban kilenc éven át erősítette az MTK-t, ebből hat esztendőn át az NB I-es együttes tagja volt.

2013-ban igazolt a Diósgyőrhöz, ahol Horváth Ferenc érkezésével már kevesebbet számítottak rá, így a labdarúgó is szívesen tért vissza Budapestre.

 

– Itthonról hazatérek. Büszke vagyok rá, hogy a DVTK történetének részese lehettem. Elsősorban családi okok miatt távozom, mert ugyan többet szerettem volna játszani – ki nem? –, azonban ezt a világon sehol nem garantálják. Köszönöm a DVTK vezetőségének, hogy segítettek olyan megoldást találni, ami a klubnak és nekem is előnyös. Diósgyőrből sok szép emléket viszek magammal, két kupadöntőt játszottunk, az egyiket meg is nyertük, emlékezetes a hét mérkőzésen sorozatban aratott győzelmünk, amikor még gólt sem kaptunk. Köszönöm a szurkolóktól kapott szeretetet, sosem felejtem el, hogy amikor dunaújvárosi játékosként gólt fejeltem Diósgyőrben, az én nevemtől zengett a stadion, kevés labdarúgó éli át ezt az élményt - mondta Nikházi.

A DVTK sportigazgatója, Benczés Miklós így kommentálta a klubváltást.

- Két fontos beszélgetéssel zártuk az előző évet - mondta el Benczés Miklós a dvtk.eu-nak. - Nikházi Márk jelezte távozási szándékát családi okok miatt, és Horváth Ferenc vezetőedző is úgy nyilatkozott, hogy a középpályás nem tudott meghatározó szerepet betölteni a DVTK-ban. Ezt követően jelentkezett az MTK, mi pedig nem zárkóztunk el a tárgyalások elől. Végül figyelembe véve a DVTK és Nikházi Márk egybecsengő érdekeit, elfogadtuk az MTK ajánlatát, mert így klubunk bevételhez jut, Márk pedig várhatóan több időt tölthet a pályán. További pályafutásához sok sikert kívánok!

A hazai átigazolási híreket ITT találod - kattints!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz