Diósgyőr: Két-három hétig nem lehet a pályára lépni, de jó oka van

Javában zajlik a munka a diósgyőri stadionnál, hiszen már a fűszőnyeg lerakását végzik Miskolcon. A kivitelező szerint jövő tavasszal már teljes értékű lesz a pálya.
Mokány Lajos 2017. október 19., csütörtök 22:25
Javában zajlik a munka a diósgyőri stadionnál, hiszen már a fűszőnyeg lerakását végzik Miskolcon. A kivitelező szerint jövő tavasszal már teljes értékű lesz a pálya.
Szerző: Mokány Lajos 2017. október 19., csütörtök 22:25

Folyamatosan zajlik a munka Miskolcon, hogy minél előbb elkészüljön a DVTK új stadionja. Néhány napja elhelyezték a játéktér fűtőrendszerét, ezen a héten pedig a gyephordó réteg felvitele, illetve a fűszőnyeg lerakása volt terítéken.

A játékteret ezután 2-3 hétig nem is szabad majd terhelni, vagyis legkorábban november elején tehetik meg majd rajta az első lépéseket. A kivitelező szerint jövő tavasszal lesz majd teljes értékű a pálya – írja a boon.hu.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz