Diósgyőr: A DVSC korábbi bajnok játékosa edz a csapattal

A 28 éves szerb futballista az őszi szezont a lett bajnokságban töltötte.
Budai László 2017. december 6., szerda 11:19
A 28 éves szerb futballista az őszi szezont a lett bajnokságban töltötte.
Szerző: Budai László 2017. december 6., szerda 11:19

Kilyén Szabolcshoz hasonlóan újabb játékos kért, és kapott edzéslehetőséget Diósgyőrben. A Debrecenből is ismert szerb védő, Dušan Brković a szerdai két edzésen a DVTK első csapatával készül – számolt be róla a klub honlapja.

A 28 esztendős középhátvéd korábbi pályafutása során hazáján kívül játszott Izraelben, illetve a korosztályos válogatottakban magára húzhatta a nemzeti mezt. De nem ismeretlen a magyar labdarúgó közegben sem, hiszen 2013 és 2017 között a DVSC labdarúgójaként bajnoki címet is nyert a hajdúságiakkal, szerepelt a Bajnokok Ligája-selejtezőn és az Európa Liga-selejtezőkön is.

A szerb védő 94 bajnoki mérkőzésen ötször volt eredményes a Debrecen színeiben. 2017 nyarán hagyta el a cívisvárost úgy, hogy a 2016/2017-es év legjobbjának választották meg a DVSC szurkolói.

Távozása után az FC Riga labdarúgója lett, de mivel a lett bajnokság tavaszi-őszi rendszerű, így az élvonal ott már véget ért.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz