A szezont még Puskás-mezben kezdte meg a Kisvárda ellen, majd egyik napról, a másikra szabadon igazolhatóvá vált, végül a Diósgyőrnél kötött ki.

Szinte a semmiből jött a váltás, augusztus közepén még kezdőként játszottam a Kisvárda ellen, majd kereshettem új klubot. Felidéződött a legutóbbi klubváltásom, ismét több ajánlatot kaptam, és azért választottam a DVTK-ét, mert ők hívtak a legintenzívebben, nem feledve azt sem, hogy ez egy nagy múltú klub, komoly szurkolótáborral és infrastruktúrával – elevenítette fel a váltás körülményeit Márkvárt Dávid a dvtk.eu-nak.

A debütálásán rögtön két gólpasszal mutatkozott be, de üröm az örömben, hogy a borsodiak 4-2-es vereségbe szaladtak bele a Mezőkövesd ellen.

Az biztos, nem ilyen bemutatkozásról álmodtam! Rengeteg néző kísért el minket, mégis 3 gólt kaptunk 4 perc alatt.(…) Most nem így érzem, de tíz év múlva talán már nem csak a vereséget fogom emlegetni az első mérkőzés kapcsán, hanem a két gólpasszt is, illetve azt, hogy már akkor lehetett látni pozitívumokat.

A 24 éves játékos a miskolci csapatnál nem csak támadó feladatokat kapott a középpályán, de a védekezésben is ki kellett vennie a részét. Az elképzelt sok passzos játékot egyelőre még gyakorolni kell, ám számára a legfontosabb a végeredmény.

Szívem szerint fele-fele arányban védekezem és támadok, de ha inkább a védekezésből kell kivennem a részem, azt is meg tudom oldani, csak hasznára legyek a csapatnak. Engem már nem lehet meglepni, amióta 2014-ben Poleksić sérülése miatt 20 percig védtem a pécsi kaput az ETO ellen. És nem kaptam gólt! Pedig szögletnél 176 centiméteres magasságommal igencsak fel kellett néznem az ellenfél támadóira, a társak hátra is szóltak, hogy “a beadásra gyere ki!”, majd hozzátették: “ha tudsz”.