"Amíg nyerünk, nem cserélek alsógatyát sem" - Horváth beleszerelmesedett a Diósgyőrbe

Horváth Ferenc szerint egyelőre nem tudja azt játszatni a Diósgyőrrel, amit szeretne, de agresszivitással és gyorsasággal sok minden pótolható. A futball utáni életre is felkészíti játékosait.
Privacsek András 2016. július 27., szerda 13:53
Horváth Ferenc szerint egyelőre nem tudja azt játszatni a Diósgyőrrel, amit szeretne, de agresszivitással és gyorsasággal sok minden pótolható. A futball utáni életre is felkészíti játékosait.
Szerző: Privacsek András 2016. július 27., szerda 13:53

 - Nem biztos, hogy jobbakat mondok az öltözőben, mint más edző, viszont ami elhangzik, az az én számból száz százalékig hiteles, ezért a játékosok jobban el is fogadják kezdte Horváth Ferenc, a dvtk.eu-nak. -  Nem csak a mérkőzésekre, hanem a visszavonulás utáni életre is szeretném felkészíteni a labdarúgókat. Anyagilag és lelkileg hatalmas változást hoz, amikor véget ér egy karrier. Amikor én abbahagytam, dolgoztam az utánpótlásban, de egy évig nézni sem tudtam a felnőtt futballt. Anyagi szempontból sokan hiszik azt, hogy a most megkeresett pénz örökké tart, de elég, ha megvezetik egy befektetéssel, vagy egy jön egy válás, és a pénznek lőttek. Erre fel kell készülni, és azért tudok segíteni, mert már túl vagyok mindkettőn, és még mindig nem vagyok megélhetési edző. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy nem kérek fizetést a munkámért, de nem azért vállaltam el a diósgyőri feladatot sem, mert ételre kell a pénz.

A diósgyőriek edzője beszélt arról is, hogy elég sok babonája van.

- A piros nyakkendő megvolt már korábban, azonban most viseltem először, bejött a választás. Két dolgot szerettem volna kifejezni ezzel: számomra minden mérkőzés ünnep, aminek szépen felöltözve szeretem megadni a rangját, és azt is fontosnak tartottam a piros-fehér színek viselésével megmutatni, hogy szeretnék, és tudok is azonosulni a klubbal.

Babonás vagyok, nem csak a nyakkendő, hanem a zoknitól és az alsónadrágtól kezdve az egész öltözékem ugyanaz volt az Újpest ellen is, mint másfél hete, de így lesz az FTC ellen is. Senki ne higgye, hogy nincs több ruhám, de bízom benne, hogy minél később kell a kispad előtt megmutatnom a közönségnek. Azonban nemcsak ebben, hanem sok másban is ragaszkodom a babonáimhoz. Egy példa, ami nem csak a saját, hanem a körülöttem lévők életét is megkeseríti: már játékoskoromban sem tolattam a kocsimmal meccsnapon, de most sem engedem a csapatbusz sofőrjének.

Horváth szerint két alkalommal már majdnem ő lett a DVTK vezetőedzője, de aztán mindkétszer mást választottak.

- Két alkalommal jutottunk el a tárgyalásokig, mindkétszer mást választott a klub, és megmondom őszintén, a második után azt gondoltam, soha nem ülök le a DVTK kispadjára. A harmadik megkeresnél sokat számított Benczés Miklós személye, mert a meccsek előtt nem szoktam beszélgetni az ellenfél edzőjével, de vele valahogy másként alakult, mert gyorsan kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk a futballról. Sütő Szilárddal Győrben dolgoztam együtt, személyük garanciát jelentett számomra. És ami még fontosabb, Magyarországon egyedülálló programot vázoltak fel előttem, ami rendkívül vonzónak bizonyult. Nem azt várják el tőlem, hogy már ebben az idényben megnyerjünk mindent, nem ehhez vagyok szokva. Persze tudom, hogy a futballban viszonylagos a türelem fogalma, de így kimondva még egyszer sem hallottam. Másrészt nagyon szimpatikusak az utánpótlással kapcsolatos elképzelések, ami úgyszintén arra utal, hogy Diósgyőrben hosszú távra lehet tervezni. A labdarúgó és az eddigi edzői pályafutásom úgy alakult, mintha vándormadár lennék, pedig egész életemben állandóságra törekedtem. Bízom benne, hogy a DVTK-nál teljesül ez a vágyam.

 Az NB I-be berobbant Oláh Bálintban maximálisan bízik.

- Már érkezésemkor azzal fogadtak, hogy van itt egy tehetséges, jó felépítésű gyerek. Azt kértem, ne is mondják meg a nevét, ha valóban az, akkor úgyis észre fogom venni. És az első edzésen néhány labdaérintés után megkérdeztem, hogy rá gondoltatok? Legalább ennyire fontos, hogy csillog a szeme, nagyon figyel, amikor beszélek, mert játszani akar. Éreztem rajta, hogy élete célja a DVTK mezében pályára lépni az élvonalban, és akiben megvan a kellő belső motiváció, annak meg kell adni a lehetőséget, mert biztosan nem fog becsapni. Nem is csalódtam benne, az utolsó tíz percben görcsben volt mindkét lába, mégis mindig odasántikált, ahol helyezkednie kellett, vitte a szíve. Hozzáteszem, az InStat elemző rendszer szerint az összes játékos közül ő futotta a legtöbbet azon a mérkőzésen. Az Újpest ellen nem is lehetett kérdés, hogy a kezdőcsapatban van a helye, amit góllal hálált meg.

A szakvezető arról is beszélt, hogy mennyire tartja magát szigorú edzőnek.

Mindent alárendelek a labdarúgásnak, amit elvárok a játékosoktól is. Ezért például az öltözőben tilos a telefont nyomogatni, azt szeretném - lehet, régimódi vagyok -, hogy inkább beszélgessenek egymással a csapattársak. Nem tartom magam keménykezű edzőnek, azonban azt soha nem engedem, hogy a csapat érdeke sérüljön. Például a szövegért, sportszerűtlenségért járó sárga és piros lapok miatt jár a büntetés, azonban Lázár Pál éppen azért nem fizet, mert a múlt vasárnapi mozdulatsorán látszik, nem hallotta a sípszót. Ha szándékosan, dühében csinálja ugyanezt, akkor biztosan megbüntettem volna.

Horváth elmondta, hogy milyen Diósgyőrt szeretne látni a pályán.

- Jellemző rám, hogy beleszerelmesedek a csapatomba, most is megvan a szikra köztünk. Hozzáállásban talán többet is kaptam a vártnál, árulkodó volt, ahogy a játékosok biztatták egymást a pályán, a cserék sprintben érkeztek, annyira be akartak állni, öröm volt látni Boti őszinte örömét a hajrában a védései után, és legvégül, amikor egymásra talált a szurkolótábor és a csapata. Ez az én közegem, ez vagyok én, amikor felszínre tör az érzelem, megmutatkozik a szenvedély. Jómagam a vereségbe kicsit mindig belehalok, a győzelemnek viszont határtalanul tudok örülni. Másképp nem lehet játszani, olyanokkal szeretek dolgozni, aki erre képesek. Olyan csapatot szeretnék, amelyik dominál, birtokolja a labdát, helyzeteket alakít ki, de egyelőre ez nem valósítható meg, azonban nem teszek le róla. Ezért jelenleg a középső zónában védekezünk rendkívül agresszívan, és labdaszerzés után minél hamarabb próbálunk az ellenfél kapuja elé eljutni, mert ennek a társaságnak ez a játékmód fekszik. Ez is lehet rendkívül látványos játék, még ha a labdabirtoklás nem is 80-20 százalék. Horváth Ferenc játékfilozófia van: a megalkuvást nem ismerő győzni akarás. Lehet hibázni, de utána nem a fejet kell lógatni, hanem minél hamarabb visszaszerezni a labdát. Szeretek olyan játékosokkal dolgozni, akik szenvedélyesek nyerni akarnak, az utolsó pillanatig nem adják föl. És ez nem csak a mérkőzésre, hanem az edzésekre is vonatkozik.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz